Gálos László salgótarjáni fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás Békéscsabán

Gálos László salgótarjáni fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás Békéscsabán a Lencsési Közösségi Ház nagytermében. A fekete-fehér képekből álló tárlatot március 9-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

A Lencsési Közösségi Ház, alapítása óta több mint 250 kiállításnak adott már otthont. Kezdetben képzőművészeti alkotásokból nyílt tárlatokat tekinthettek meg az érdeklődők, majd 2001-ben a közösségi ház fenntartása alatt kezdett el működni a Márvány Fotóműhely és onnantól kezdve már fotókiállításokat is szerveztek - ilyen kiállítás Gálos László salgótarjáni fotóművész tárlata is.

Gálos Lászlóban 2015 nyarán, Varga Tamás „Éteri pillanatok” című kiállításán fogalmazódott meg, hogy fotóművész lesz. A nedves kollódiumos fotográfiák varázslata azonnal magával ragadta. Tudta, hogy ez az a képalkotási mód, amivel ki tudja fejezni mindazt, amit a világról érez és gondol. Az eltelt néhány év alatt több elismerést is kapott, de a számára a leglényegesebb a képek létrehozása - a folyamatos kutatás a még jobb és a még mélyebb fotográfiai kifejezési lehetőségek után.

A fotóművész szerint a fotózás nem a pillanat művészete, hanem minden egyes képnek hordoznia kell valamit abból, amit pillanatról-pillanatra élve nem tapasztalunk meg.

A tárlat március 9-ig tekinthető meg a Lencsési Közösségi Ház nagytermében, melynek hangulatáról a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola diákja, Bohus András gondoskodott.

GallériaVideó

Új hozzászólás