Vádemelés orvhalászok ellen

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség társtettesként elkövetett orvhalászat vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 43 és egy 18 éves geszti férfival szemben, akik június elején húzóhálóval halásztak ki 62 darab pontyot.

A vádlottak 2018. június hó 9. napján a délutáni órákban a Biharugra határában lévő Begécsi Víztározó II. számú tavából az I.r. vádlott tulajdonát képező 1,1 x 7 méter nagyságú húzóhálóval (kerítőhálóval) a halászatra jogosult engedélye nélkül, jogosulatlanul halásztak, amelynek során jogtalan eltulajdonítási szándékkal 62 darab, összesen 62,6 kg súlyú, 53.210 Ft értékű pontyot fogtak ki. A vádlottak jogtalan eltulajdonítás végett a tó partján lévő búzából közel 38 kg-ot is egy zsákba pakoltak és magukkal vittek 2.500.-Ft értékben. Az elkövetőket Geszten a rendőrök igazoltatták, amelynek során egyrészt megtalálták náluk az eltulajdonított halakat és búzát, illetőleg megállapították, hogy az I.r. vádlott ittasan vezette a bűncselekmény elkövetéséhez használt, forgalomból kivont személygépkocsit.

Bár a jogosulatlanul kifogott halakat a nyomozó hatóság visszaadta a sértett részére, azonban a sértett kára nem térült meg, mivel az időközben elpusztult halak kereskedelmi forgalomba hozatala már nem volt lehetséges.

Az I.r. vádlott három alkalommal volt büntetve orvhalászat miatt, míg a II.r. vádlott lopás miatt állt korábban – fiatalkorú elkövetőként – bíróság előtt.

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség az elkövetőket társtettesként elkövetett orvhalászat vétségével és kisebb értékre elkövetett lopás vétségével, az I.r. vádlottat ezen felül ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével is vádolja. A járási ügyészség az I.r. vádlottal szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság tiltsa el a közügyek gyakorlásától és a közúti járművezetéstől, míg a II.r. vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott. Az eljárás a Gyulai Járásbíróság előtt folytatódik.

Galléria

Új hozzászólás