Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Békéscsabai Jókai Színház

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Békéscsabai Jókai Színház. Ebben az évben is változatos és minden korosztály számára érdekes műsortervvel várja az érdeklődőket a csabai színház.

A hagyományoknak megfelelően, a Békéscsabai Jókai Színház most is a közönség előtt tartotta meg nyilvános évadnyitó ünnepségét a teátrum előtti téren. Seregi Zoltán a színház igazgatója beszédében először a publikumot köszöntötte, a társulat nyári szerepléseit értékelte, majd a 2018-19-es évad sokszínűségéről mesélt stábunknak.

Az új produkciókból a szerzők, rendezők, színészek zenés-táncos ízelítővel készültek a megjelenteknek. Ilyen volt például Gábor Anita műsora, aki a Kukac Kata Kalandjai című meséből a Csiga Bige dalt adta elő.

Az idei évad egyik darabjáról, az Elnémult harangok című drámáról Nemlaha György dramaturggal beszélgettünk.

Az idei évad a Sík Ferenc Kamaraszínházban egy angol vígjátékkal, a Vidám kísértettel indul, majd a Kukac Kata kalandjai című mese musical-elt láthatja a nagyérdemű, a Nagyszínházban.

GallériaVideó

Új hozzászólás