Immár második alkalommal nyert „Családbarát Munkahely” címet a Gyulai Törvényszék

A Gyulai Törvényszék második alkalommal szerepelt sikerrel az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett „Családbarát Munkahely” pályázaton, így egy újabb éven át jogosult a megtisztelő cím viselésére.

2018. október 8-án dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke az Óbudai Egyetemen megtartott ünnepségen átvette a „Családbarát Munkahely 2018” pályázaton a törvényszék által elnyert díjat. Az idei év a második alkalom, amikor a Gyulai Törvényszék átvehette az elismerést.

Az előző évhez hasonlóan a Gyulai Törvényszék pályázata 2018-ban is kizárólag a „Családbarát Munkahely” cím elnyerésére irányult. Ezzel kívánt a törvényszék rámutatni arra, hogy a családbarát munkahelyek kialakításáért, a dolgozókért külön anyagi eszközök hiányában is sokat tehet egy munkáltató, és nem csupán egy-egy program megrendezésével, hanem állandó jelleggel kell családbarát munkakörnyezetet teremteni. A folyamatosan változó világ kihívásai a munkaerő- gazdálkodás terén is jelentkeznek, amelyekhez a bíróságoknak is alkalmazkodnia kell. Ma már a gyermekes álláskeresők egyik kiemelt szempontja a munkahely kiválasztásánál annak családbarát jellege. Ezért ennek megteremtése a kiváló munkaerő megszerzésében is elengedhetetlen.

Emellett a már meglévő dolgozók esetében is fel kellett ismernie a vezetőknek, hogy a kiegyensúlyozott családi élet hozzájárul a kiegyensúlyozott színvonalú munkavégzéshez. Ezért a Gyulai Törvényszék elkötelezett amellett, hogy a jogszabályi keretek között segítse a munka és a családi élet összhangjának megteremtését, biztosítását.
Békés megyében több mint 320 bírósági dolgozó van. Közülük körülbelül 80% nevel gyermeket, így elkerülhetetlen a hatékony munkaszervezés kialakításához e jelentős számú csoport speciális érdekeinek szem előtt tartása. Ezért az intézkedések között szerepel például a szabadságok kiadása során e munkavállalók előnyben részesítése, a gyermekgondozás vagy várandósság miatt munkából kieső időszakra a szakmai anyagok biztosítása, a mára már hagyománynak tekinthető vidám hangulatú közös bírósági családi programok megvalósítása.

Galléria

Új hozzászólás