Éremeső a magyar bajnokságon
30 klub közel 300 versenyzője indult a dorogi utánpótlás kick-box magyar bajnokságon.
A tét hatalmas volt, mert nem csak a bajnoki címekről döntöttek a fiatalok, hiszen a verseny döntően befolyásolta a ranglista, és a világbajnoki indulás helyzetét is. Ráadásul a versenyrendszer hiányosságai és az előzmények is élezték a feszültséget. A körülményekhez a Békés megyei versenyzők jól alkalmazkodtak, amit bizonyít a megszerzett 18 arany-, 12 ezüst- és 14 bronzérem.
Az esélyesek kivétel nélkül győztek, jócskán nyertek a „meglepetésemberek” közül is, a füzesgyarmati Vida Balázs például duplázott. Az országos bajnoki címet szerzők közül a kadet 1, kadet 2, junior point-fightingosok, a kadet 2 és junior light-contactosok kivívták a jogot arra, hogy az őszi, az olaszországi Riminiben megrendező utánpótlás világbajnokságon indulhassanak. A válogatott jelöltek száma ennél is magasabb, hiszen a világbajnokságon kategóriánként két versenyző, Magyarországról az országos bajnok és a ranglista első helyezettje indulhat. Természetesen, a ringesek közül is lesznek indulók, így az biztos, hogy népes Békés megyei csapat utazhat Olaszországba szeptember elején. Természetesen ehhez az anyagiak is kellenek, így kezdődhet egy nem kevésbé húzós „csata”, az utazási és versenyzési feltételek biztosítása a világbajnokságra.
A magyar bajnokság legeredményesebb edzője Debreczeni Dezső lett, point-fightingos versenyzői több presztízscsatát is megnyertek a Halker-Királyteam ellen. A győztesek mezőnyén végigtekintve már látszik, hogy a világbajnokságon is jó pár éremesélyes versenyző lép majd a küzdőtérre. A válogatott keret kialakítása a következő két hét feladata lesz.
Eredmények:
Point-fighting:
Gyermek fiú:
28 kg:
3. Viczián Dániel (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
3. Bánfi Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
32 kg:
3. Surim Áron (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
+32 kg:
1. Szák Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
2. Török Vince (Újkígyósi KBSE)
Gyermek leány:
25 kg:
1. Viczián Vivien (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
2. Petkó Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
32 kg:
2. Koszecz Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
+32 kg:
1.Zsilák Laura (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
Kadet 1 fiú:
28 kg:
1.Stumpf Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
32 kg:
1. Laurincz Péter (Újkígyósi KBSE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
37 kg:
3. Szász Szilárd (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
3. Mézes Roland (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
42 kg:
2. Flack Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
3. Frankó Bonifác (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
47 kg:
2. Magyar István (Újkígyósi KBSE-Debreczeni team)
+47 kg:
3.Kovács Márk (Mezőberény)
Kadet 1 leány:
28 kg:
1.Hegedűs Hanga (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
42 kg:
2. Fábián Leila (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat)
+47 kg:
1. Török Dóra (Újkígyósi KBSE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
2. Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE)
3. Kovács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Kadet 2 fiú:
1. Viczián Roland (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső, Haba József
2. Czár Tibor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
3. Hegedűs Botond (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
47 kg:
1. Krucsai Gergő (Újkígyósi KBSE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
2. Hrabovszki Donát (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
3. Dénes Benedek (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
52 kg:
3. Csák Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
57 kg:
1. Szentpéteri Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
3. Sallay Gábor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
63 kg:
3.Óré Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
69 kg:
1. Bálint Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
2. Szász Kristóf (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
+69 kg:
1. Opauszki Dávid (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Kadet 2 leány:
50 kg:
1. Laurincz Boglárka (Újkígyósi KBSE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
55 kg:
2. Zsilák Viktória (Békéscsabai Lakótelepi SE-Seibukan)
Junior férfi:
63 kg:
1. Laurincz Zoltán (Újkígyósi KBSE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
84 kg:
1. Harangozó Gábor (Újkígyósi KBSE-Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
LIGHT-CONTACT:
Kadet 1 fiú:
+47 kg:
3. Kovács Márk (Mezőberény)
kadet 1 leány:
47 kg.
1. Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Gregor László
2. Kovács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Kadet 2 fiú:
63 kg:
3. Solymosi László (Mezőberény)
kadet 2 leány:
3. Fábián Rita (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat)
Junior férfi:
89 kg:
1. Vida Balázs (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat) Edző: Guruczi Sándor
KICK-LIGHT szabályrendszer:
Junior férfi:
89 kg:
1. Vida Balázs (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat) Edző: Guruczi Sándor

AZ OLDAL TETEJÉRE
Új hozzászólás