Második alkalommal adott otthont Gyula városa a Kézműves Sörfesztiválnak

Második alkalommal adott otthont Gyula városa a Kézműves Sörfesztiválnak. Június 7-e és 10-e között a legkülönfélébb csapolt- és üveges sörök, valamint számos program várta a látogatókat.

Június 7-e és 10-e között már második alkalommal rendezték meg Gyulán a Kézműves Sörfesztivált. A nagyszabású eseményt magas színvonalú programokkal, különleges sörökkel és a street food remekeivel töltötték meg a szervezők. A fesztivál első napján, a hivatalos megnyitón köszöntőt mondott Dr. Görgényi Ernő is, Gyula város polgármestere.

A sörfesztivál második napján a színpadot a Central European Beer Awards nyertesei töltötték meg, estére pedig a helyükre a Lord együttes lépett. A zenekar 1972 óta zenél és bár közben a tagok cserélődtek, igyekeznek abban a szellemiségben zenélni, ahogy elődeik tették csaknem 50 évvel ezelőtt.

Vasárnap többen már nyitásra megérkeztek a fesztivál területére, hogy elfoglalják a nagyszínpad első sorát. A legnagyobb Ákos rajongók a tűző nap ellenére sem hagyták el helyüket, kitartóan várták az estét, amikor ismét láthatták kedvencüket.

Akik nem foglalták el időben a helyüket az Ákos koncertre, azok napközben az egyik sörgyár ízesített söreit ismerhették- és kóstolhatták meg.

A sörfesztivál zárónapján az Acoustic Planet lépett fel, már megújult köntösben. A zenekar könnyed dallamokkal és új énekesnővel állt színpadra.

GallériaVideó

Új hozzászólás