Hetedik alkalommal rendezik meg a Magyarok Országos Gyűlését

Hetedik alkalommal rendezik meg a Magyarok Országos Gyűlését augusztus 2-a és 4-e között. A három napos esemény helyszíne az Ópusztaszeri Emlékpark lesz.

A Magyarok Országos Gyűlését már hetedik alkalommal rendezik meg, tavaly óta pedig az Ópusztaszeri Emlékpark ad otthont az eseménynek. Az idei eseményen ismét olyan programok várják az érdeklődőket, mely hagyományunk őrzéséhez, megismeréséhez járulnak hozzá. A független civil kezdeményezés révén létrejött rendezvényen minden korosztály a számára érdekes előadás vagy koncert közül választhat.

A magyarok országos gyűlésén évek óta hagyomány, hogy a megvásárolt jegyekből származó bevétel egyharmadát jótékonysági célra fordítják. Ez idén sincs másképp.

A rendezvényen lehetőség nyílik helyi civil szervezetek, közösségek bemutatkozására is. A szervezők bíznak abban, hogy a jövőben a Békés megyeiek, köztük a békéscsabaiak is kitelepülnek majd a rendezvényre.

A Magyarok Országos Gyűlésére a szervezők önkéntesek jelentkezését várják. Erről és az egyéb információkról az érdeklődők az esemény honlapján tájékozódhatnak.

GallériaVideó

Új hozzászólás