Béres Alexandra a Kemény Gáborban
Béres Alexandra 18 éves volt, amikor elnyerte a fitnesz magyar bajnoki címet, majd az Európa és a Fitnesz Világbajnokság aranyérmét is besöpörte 95-ben. Élete, azóta is a sportról szól, több ezer ember az ő segítségével és támogatásával, ma már egészséges életet él. A fitness világbajnok most Békéscsabára érkezett, hogy a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola diákságát átmozgassa.
A diákok a súlykontroll gimnasztikába kóstolhattak bele. Kezdetben bizonytalanul és bátortalanul szemlélték a gyakorlatokat az iskola tanulói, aztán a zene, a társaság és maga a sportban rejlő adrenalin hatására egyre többen követték a mozdulatsorokat.
Béres Alexandra Fitness világbajnok elmondta, hogy a nyugati országokban sokkal többet sportolnak. A felnőttek is sportolnak és ez egy természetes része az életüknek. Magyarországon ez a korosztály a diákoknak a középiskolás része több időt tölt a számítógép előtt, mint bármilyen testmozgással. Ez valamennyire egy civilizációs folyamat, egy részét el kell fogadnunk, de azt is tudni kell, hogy a szervezetünk akkor működik jól, hogy ha mozgunk, hiszen a nyirokkeringést semmi más nem serkenti csak a mozgás.
2 napos egészségtudatos program egy innovatív pályázat segítségével valósult meg.
Dr. Szabóné Varga Ildikó projekt menedzser elmondta, hogy iskolájukba már több mint 10 éve gyakorlat, h egészségnapokat tartanak, minimum két alkalommal egy évben. Mivel a pályázat, aminek keretében most egy jelentős összeget nyertek éppen ezt a programot segíti. Ezért úgy gondolták, hogy ki fogják terjeszteni az egészségnap programjait külső előadókkal és támogató partnerekkel. Nagyon sok mindenkit meghívtak a programra.
A lányok és a fiúk közül többen inkább csak a háttérben húzódtak meg, és onnan figyelték az eseményeket. De természetesen volt olyan is, aki az első perctől kezdve az utolsóig kitartott és örömmel követte a trénereket. Az intenzív óra leginkább a lányok kedvence volt, hiszen alakformáló hatása jól jöhet a strand időszakára.
A hölgyek közül valaki már egészen gyakorlott volt és a 45 perces tréninget szinte meg sem érezte.
Alexandra nem egyedül érkezett Békéscsabára, 5 segítője felváltva vezényelte az órákat. A lányok mind más-más mozgás stílust képviselnek a mindennapok során. Az állóképesség növelő edzés után, a vidám és energikus stílus is sokak kedvence volt. Vajda Ági szintén Béres Alexandra segítőjeként érkezett, aki mindvégig mosollyal az arcán vezette az edzést, pedig nem volt ez mindig így.
Az izgalmas órák mellett a diákságnak lehetősége volt arra is, hogy személyesen kérjenek tanácsot Béres Alexandrától.
Szerkesztő: Tar Hajnalka
Operatőr: Bágy György


AZ OLDAL TETEJÉRE
Új hozzászólás