Támogatni kell a helyi vállalkozásokat - sajtótájékoztatót tartott a Fidesz

A békéscsabai városi önkormányzat és a helyi vállalkozók szorosabb együttműködést szeretnének kialakítani egymással. Ennek kapcsán született megállapodás a Csabai Jövőért Egyesülettel, amit a legutóbbi közgyűlésen jelentettek be. A közös munkáról, valamint a békéscsabai vállalkozók támogatási programjáról a Fidesz frakció sajtótájékoztatón számolt be.

Január 29-én tartotta 2015 első közgyűlését Békéscsaba Megyei Jogú Város Képviselő-testülete, ahol hosszú vita után a képviselők 17 igen szavazattal, egyhangúlag fogadták el a Csabai Jövőért Egyesülettel született megállapodást. Két és fél héttel később Hanó Miklós alpolgármester és Dr. Ferenczi Attila Alföldi Károlyt, az egyesület elnökét, valamint a sajtó képviselőit fogadta a Városházán. Hanó Miklós kiemelte, a Fidesz-frakció gazdasági programjában már eddig is szerepelt, hogy olyan önkormányzat működjön, amely szorosan együttműködik a vállalkozókkal, ezzel a megállapodással pedig újabb lépést tett ezért. Dr. Ferenczi Attila, a Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta több szempontból is fontos ez a közös munka.

- Közös cél a munkahelyteremtés, közös cél a vállalkozások fejlődése és közös cél az is, hogy a fiatalokat olyan formában haza csábítsuk. Ez az egyesület fel tud tárni olyan munkalehetőségeket, munkahelyeket, ami esetleg elkerüli a pályázó figyelmét és esetleg támogatást is adna az ösztöndíj-programunkhoz, akár a hiányszakmákban, akár a fiatalok hazajövetelének segítségében, hogy minél többen megtalálják a számításukat. – fogalmazott Dr. Ferenczi Attila a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

A Csabai Jövőért Egyesület egyik fő célja az információáramlás segítése, ami két irányban zajlik majd, hiszen a megállapodással a szervezet értesül a vállalkozókat érintő összes aktuális történésről, valamint a vállalkozói igények és kérdések is eljutnak az önkormányzathoz. Alföldi Károly, az egyesület elnöke pozitív fogadtatásról számolt be, hiszen egy olyan anyaggal szolgált a sajtótájékoztatón, amely 50 aláírást tartalmazott az együttműködésre kész vállalkozóktól.

- A megállapodás aláírását követően, ahogy publicitást kapott ez az együttműködés, szinte várakozáson felüli volt a visszajelzések száma és tartalma. Mindenki azt várja ettől a megállapodástól, hogy hatékonyabbá tudják tenni a munkát, hiszen a mai helyzetben egy pontos információ a megfelelő időben azt hiszem a fél sikernél is többet jelent. – mondta el Híradónknak Alföldi Károly a Csabai Jövőért Egyesület elnöke.

Dr. Ferenczi Attila a témával kapcsolatban fontosnak tartotta kiemelni, hogy továbbra is folytatják a kisvállalkozók munkahelyteremtésének és eszközfejlesztésének a támogatását. A tavalyi 96 pályázóból az önkormányzat nem tudott mindenkinek segíteni, így a lemaradók idén előnnyel indulhatnak.

- 14 millió forint volt beütemezve a tavalyi évre erre a célra, de olyan nagy volt a jelentkezők száma, hogy Hanó Miklós alpolgármester szeptemberben javasolt egy 10 millió forintos kiegészítést, így összesen 24 millió forint volt a keret. Így is kimaradt 45-50 kis cég és akkor ígéretet tettem arra, amit be is szeretnénk tartani, mert mindig betartjuk, amit ígérünk, hogy akik kimaradtak abból a körből azok idén a pályázatban elsőbbséget élveznének, tehát először az ő kérelmüket bírálnánk el. – mondta el Híradónknak Dr. Ferenczi Attila.

Opauszki Zoltán véleménye szerint, ha a város és a vállalkozások együttműködése sikeres lesz, az a munkahelyek megőrzését, valamint új munkahelyek létrejöttét jelentheti majd.

Szerkesztő: Kovács Dávid
Operatőr: Gál Csaba

Galléria

Új hozzászólás