Jel (ez) a gyerekesély-ez volt a témája a Sarkadi Fórumnak

„Mozdul a Gyerekesély” fórumot rendeztek a „Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése” címmel a hét második felében Sarkadon.

A teljes projekt célja, hogy gondoskodjon a helyi szakemberek térség specifikus, naprakész képzéséről, valamint, hogy az integrált térségi programokon keresztül minden gyermek- és ifjúsági korosztályt érintő komplex fejlesztések valósuljanak meg. Nem csak a nagyvárosokban volt jelen a projekt, hanem a kistérségekben is. A fórumot a régiós koordinátor nyitotta meg.

- Ennek az a célja, hogy a helyi programoknak az eredményességéről a sikereiről szóljunk és mindemellett felvetítve nagyon fontos eleme a folytatásnak a lehetőségét. Hogy milyen módon, mennyire szükség van ezeknek a projekteknek a folytatására és milyen lehetőség van. Mit tudnak ehhez hozzátenni a helyi társulások illetve kistérségi önkormányzatok - mondta el Kurják Jánosné, az EMET régiós koordinátora

A fórumon több oldalról megközelítve beszélték át a 3 évvel korábban indult projekt eredményeit. Vitaindító előadást tartott az „Együtt gyermekeink jövőjéért” Sás Ildikó a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ intézményvezetője, majd a családsegítés gyakorlatáról Hosszú Sándor Gergely szociális szakértő beszélt. Később az iskolai szociális munka jelenlegi és múltbeli helyzetéről-, majd a szakmai együttműködésről esett szó.

- Több mint 2200 gyermeket szólított meg ez a program és az ő családjaikat, tehát nem kérdés, hogy nagyon fontos ez a Gyerekesély program és ugye ez csak 3 év volt és annak idején azok a kutatók, tudósok kitalálták illetve felkutatták ezt a programot erre szükség van mert a szegénység sajnos itt van a hátrányos helyzetű kistérségekben, ők 25 évre tervezték ezt a programot. Ez a 3 év ez borzasztóan kevés, mint ahogy a kisgyermeknek is 3 évesen éppen csak elengedjük a kezét. - hangsúlyozta Máriné Nagy Adrienn, projektmenedzser

Máriné Nagy Adrienn továbbá elmondta, hogy most már sajnos el kell engedniük ezeknek a családoknak a kezét. Az elmúlt 3 év eredményét a délutáni programokkal ünnepelték meg. Finom ebéddel, családi sorversenyekkel és meglepetés koncerttel búcsúztatták a napot.

GallériaVideó

Új hozzászólás