Vantara Gyula átvette a megbízólevelét
Az országgyűlési képviselők 2014. április 6-án megtartott választásán Békés megye 1. számú országgyűlési egyéni választókerületében Vantara Gyula, a Fidesz-KDNP közös jelöltje szerzett képviselői mandátumot. A képviselői megbízólevél ünnepélyes átadására a Városháza dísztermében került sor.
Az ünnepi esemény kezdetén a városvezetők, a képviselők, és a meghívott vendégek közösen énekelték el a Himnuszt, majd Kovács Edit színművész Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című prózájából adott elő egy részletet.
Ezt követően Tálas Csaba a Békés megye 1. számú országgyűlési választókerületi választási bizottságának elnökhelyettese köszöntötte az újból megválasztott képviselőt. Elmondta, hogy a 73 915 névjegyzékbe vett főből, 45 177-en keresték fel a szavazókört az adott választókerületben. Beszédében külön megköszönte a szavazás lebonyolításában résztvevők munkáját.
A beszéd után Vantara Gyula átvette az országgyűlési képviselői megbízólevelet, amely felhatalmazza, hogy az elkövetkező 4 évben képviselje az 1. számú választókörzethez tartozó 10 település érdekeit a Parlamentben. Vantara Gyula országgyűlési képviselő a megbízatásra egy olyan feladatként tekint, amely során egy picit magasabbról tekintve és magasabbról nézve szűkebb hazánkért, megyénkért, megyén belüli választókerületekért és talán egész Magyarországért tenni lehet. Vantara Gyula határozottan megerősítette, hogy ezt egy feladatnak tekinti és nem rangnak vagy beosztásnak, hiszen feladatot kapott a választóktól és ezt a feladatot szeretné ereje szerint a legjobban elvégezni.
A köszöntő beszéd után a BÉKSZI tanulói egy meglepetéstortával kedveskedtek a képviselőnek, amelyet saját maguk készítettek. A diákok a Szellemi Tulajdon világnapja alkalmából a Rubik kockát öntötték ehető formába, melyet a köszöntött a Degré utcai Központ lakóinak ajánlott fel. A fiatalok nagy örömmel fogadták a 7 kg-os tortát, amely az érkezés után gyorsan el is fogyott.
Szerkesztő: Balázs Anett
Operatőr: Benke Éva

AZ OLDAL TETEJÉRE
Új hozzászólás