Díszdiplomás pedagógusok köszöntése
Rubint-, vas-, gyémánt- és aranydiploma. Békéscsaba városa ezekkel a díszdiplomákkal köszöntötte azon pedagógusokat, akik legalább 50 éve szerezték meg diplomájukat.
Gyergyai Albert egykori magyar irodalomtörténész és egyetemi tanár gondolataival köszöntötte Szarvas Péter, Békéscsaba díszdiplomás pedagógusait, a nyugállományban lévő és jelenleg aktív intézményvezetőket a Városháza dísztermében. „A szolgálattal, munkával megáldott élet olyan, mint a zsoltárban szereplő fa. Gyümölcsöt érlel öreg korában is, termékeny marad, szépen zöldellő. ahogy a pedagógus, aki nyugdíjas korában is nevelő, példakép marad.” - fogalmazott Szarvas Péter. A köszöntő után a Jókai Színház előadásában Gulyás Attila énekelt:
Négy kategóriában díjazták a pedagógusokat. Rubint díjakat kaptak azok, akik 70 évvel ezelőtt szerezték meg diplomájukat: Hárs Györgyné és Susztek Tiborné. Vasdiplomás díjat Kárpáti Jánosné kapott 65 évvel korábban megszerzett végzettsége után. A 60 éves jubileum Gyémántdiplomát ért, az Aranydiplomát az 50 éve végzett pedagógusok kapták meg.
A rendezvény második felében az önkormányzati intézmények aktív vezetőinek munkáját ismerték el. Ezt követően a rubint diplomás Hárs Györgyné kért szót, és kiemelte a pályája során tapasztalt melegséget az alkalmazkodást és azokat a csillogó gyermeki szempárokat, amit minden pedagógus végig kísért.
- Mindvégig azt tartottam fontosnak, hogy a gyerekekkel, örömmel, könnyedén vegyük azokat a nehézségeket, meg jobb időket is, amelyek tulajdonképpen mindig hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek személyisége fejlődjön. Ez nagyon fontos, hogy a mi kezünk közül olyan gyerekek kerüljenek ki, akik azután az életben is valahogy megállják a helyüket. Ez mindenképpen fontos. - mondta el Sípos József, történelem szakos tanár
A rendezvény végén egy közös fényképpel örökítették meg Békéscsaba kitűntetett pedagógusait a jövő nemzedékei számára.


AZ OLDAL TETEJÉRE
Új hozzászólás