Békés megye is készül a vasárnapi voksolásra
Ma reggel Békés megyébe is megérkeztek az Európai Uniós választáshoz szükséges szavazólapok.Krattinger Márton a Területi Választási Iroda általános vezető-helyettese elmondta, hogy 573 dobozt kaptak, amelyek egyrészt tartalmazzák a szavazólapokat, ezen kívül a szavazáshoz szükséges kellékeket, jegyzőkönyveket, nyomtatványokat és az urnazáró tollat.
A választókat most is transzparensek segítik a szavazásban. Minden szavazókörben kifüggesztik ezeket a plakátokat és előre láthatja mindenki azt is, hogy milyen lesz a szavazólap. A voksolásban közreműködő szerveknek azonban most jóval egyszerűbb dolga van, mint áprilisban, hiszen most csak egy szavazólapot kezelnek. Az egész ország ugyanis egy szavazókört képvisel, tehát az egyes településekbe, megyékbe elért eredmény önmagában értelmezhetetlen, csak az egész ország összesítését követően válik bizonyossá, hogy mely párt, vagy pártok jutnak EP képviselői mandátumhoz.
A szavazókörök száma és helye nem változik majd áprilishoz képest, az viszont újdonság lesz, hogy az első választók Békés megyében több mint 500-an emléklapot kapnak majd.
A szavazókörök most vasárnap is 6-19-ig tartanak nyitva. A voksokat várhatóan hamar feldolgozzák majd, de mivel az uniós jogszabályok szerint az eredményeket közzétenni csak akkor lehet, amikor az összes országban lezárult a szavazás, meg kell várni például az olaszokat is, ahol 23 órakor zárják az urnákat.
Szerkesztő: Gy. Tűri Zsanett
Operatőr: Benke Éva


AZ OLDAL TETEJÉRE
Új hozzászólás