Hibaüzenet

Deprecated function: The each() function is deprecated. This message will be suppressed on further calls _menu_load_objects() függvényben (/home/csabatvh/public_html/includes/menu.inc 579 sor).

Újabb helyi védettségű természeti területek létesülhetnek Békéscsabán

Újabb helyi védettségű természeti területek létesülhetnek Békéscsabán. 2016 novemberében került a közgyűlés elé a természetvédelmi rendelet, melynek része, hogy január 31-ig bárki új területet javasolhatott az eddig meglévők mellé.

Az LMP önkormányzati képviselője, Takács Péter korábban is egyik élharcosa volt a természetvédelmi törekvéseknek, ezt most is bizonyítja, hiszem három új területet javasolt a védett területek közé. Az önkormányzati képviselő azt javasolta, hogy az Andrássy úti platánsor, a Szent István téren található ostorfák és platánok, valamint az I. Világháborús Hősi temetőhöz hasonlatosan, a Kastélyi Temető is kerüljön védettség alá.

- A Kastély úti temető pedig a város egyik legrégibb temetője 1847-ben nyitották meg ismereteim szerint és 1971-ig volt temetés, majd lezárták. Jelen pillanatban az Evangélikus Egyház kezelésében részben a felszámolása már elkezdődött. Én azért gondolom, hogy helyi védettség alá kell helyezni, mert történeti szempontjából olyan jelentős személyiségek vannak ott eltemetve, mint például Vilmin János vagy például a Haán család, azon belül Haán Lajos és azt gondolom, hogyha a védettséget megkapja, akkor újra lehetne ligetesíteni. – mondta el Takács Péter, a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője

Abban az esetben, ha a közgyűlés úgy dönt, hogy ezeket a területeket védetté nyilvánítják, akkor ez kötelezettségeket is von maga után a város szempontjából.

- A városnak vannak kötelezettségei, gondozási tervet kell minden területre készíteni, amelyben benne van természetesen a faállománynak a védése amennyiben szükséges akkor a pótlása és folyamatos karbantartása ezeknek a területeknek tehát ezért van jelentősége például annak, hogy a kastély úti temető mondjuk, védettség alá kerül vagy sem. – hangsúlyozta Takács Péter, a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője

A képviselő reméli azt is, hogy megfelelő előkészítés után már 2017 első negyedévében döntenek majd a képviselők erről a kérdésről.

GallériaVideó

Új hozzászólás