Munka ünnepe Békéscsabán

A munka ünnepe, melyet korábban a munkások ünnepének is neveztek, a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, mely az Egyesült Államokból ered.

Magyarországon mindenhol, így Békéscsabán is megtartották a Munka Ünnepét. Vasárnap a Széchenyi ligetben mindenki megtalálhatta a magának való szórakozási lehetőséget.

- Önök mivel töltik ezt a plusz egy szabadnapot? – kérdezte riporterünk
- Csavargunk, nézelődünk, egyik helyről a másikra. – mondta el Grósz József
- Most jöttünk éppen Sarkadról, az előfutamokat néztük meg, nagyon jó volt. – hangsúlyozta Fekete Erzsébet

A legtöbb családnál természetesen a gyerekek voltak a középpontban, a szülők hozzájuk igazították a programjukat.

- Önök hogy szokták tölteni a május elsejét? – kérdezte riporterünk
- Kis családi kimenővel, kijövünk a parkba, utána délután pihenünk. – emelte ki Eiler Zoltán

- Ezt az egy plusz napot hogyan használják ki? – tette fel a kérdést riporterünk
- Pihenéssel, és eljöttünk ide a ligetbe, hogy jól érezzük magunkat a gyerekekkel, de nagyon sajnáljuk, hogy nagyon kevés gyerekeknek való program van. – mondta el híradónknak Erdősné Anikó

A jó hangulatot a zenészek is fokozták, tradicionális dallamok segítségével.

GallériaVideó

Új hozzászólás