Iskola felújítás

Több általános iskola is felújításra kerül a gyulai tankerületben. A Sarkadi Általános Iskola, a vésztői Szabó Pál Általános Iskola, valamint két gyulai iskola részesül a támogatásból.

 

A Gyulai Tankerületi Központ tájékoztatása szerint a tankerületben mintegy 3 milliárd forintos EFOP támogatásból fejlesztenek több általános iskolát. Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése című pályázaton a Sarkadi Általános Iskola, a vésztői Szabó Pál Általános Iskola, két gyulai általános iskola, valamint több kisebb falu általános iskolája nyert. A gyulai iskolák 207,5 millió forintból újulnak meg.

 

Dr. Görgényi Ernő

polgármester

Gyula Város

 

„Az állami fenntartású önkormányzati tulajdonú általános iskoláknál jelentős beruházást hajtunk végre, felújítjuk ezeket az iskolákat. A belső terekre koncentrálunk, azokra a termekre, ahol a diákok a legtöbbet tartózkodnak. Célunk az, amelyet egyébként a képviselőtestület gazdasági programjában is megfogalmazott, hogy valamennyi iskola részesüljön a felújításból, ezzel bízunk benne, hogy erősítjük a város megtartóerejét.”

 

Sarkadon 814 millió forintból fejlesztik az általános iskolát, Vésztőn, a Szabó Pál általános iskolánál 794 millió forintból várhatók fejlesztések.

 

Teleki-Szávai Krisztina

igazgató

Gyulai Tankerületi Központ

 

„A Gyulai Tankerületi Központ több, mint 3 milliárd forint értékű infrastrukturális pályázaton nyert. Ennek két nagy projektje a Sarkadi Általános Iskola és a vésztői Szabó Pál Általános Iskola projektje. Mindkét projekt 800 milliós költségvetésű, ezek a projektek az iskola teljes felújítását tartalmazzák, különböző szaktantermek, nyelvi laborok kialakítását mindkét helyszínen, Sarkadon illetve Vésztőn is a beruházáshoz kapcsolódik egy-egy tornateremnek a felépítése is.”

 

Ezeken felül több kisebb mértékű fejlesztés várható kisebb településeken is. Megkérdeztük Dr. Kovács József országgyűlési képviselőt, hogy mi a célja a kis települések iskolafejlesztéseinek?

 

Dr. Kovács József

országgyűlési képviselő

 

„Ezeken a kis településeken az a lényeg, hogy ahol tudjuk, lehetőleg 1-8 osztályig próbáljuk helyben tartani a gyermekeket. Vannak olyan kistelepülések, ahol ez csak 1-4-ig sikerül megvalósítani, mert annyira kevés a tanulólétszám, de 1-4-ig mindenképpen. Sajnos vannak olyan picik is, ahol ez sem valósítható meg. Azért, hogy a lakóhelyükön, a családhoz közel minél tovább legyenek a gyerekek.”

 

A felújításnak köszönhetően sarkadon 300-, vésztőn pedig 420 diák számára lesz sokkal komfortosabb az iskolában eltöltött idő.

GallériaVideó

Új hozzászólás