Konferenciát tartottak Gyulán

A kiegyezésről és az utána lévő 50 éves időszakról tartott szakmai konferenciát a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára Gyulán.

A konferencián nyolc előadást hallgathattak meg az érdeklődők. A programot Görgényei Ernő, Gyula város polgármestere nyitotta meg, aki szerint a Békés Megyei Levéltár konferenciái magas színvonalúak és hozzájárulnak Gyula város kulturális értékeihez is.

A konferencia a kiegyezés körülményeinek és az utána következő évek történéseinek fontosabb mozzanataival foglalkozott. A kiegyezésről akkor is és a mai napig is sokat vitatkoztak. Sokan úgy gondolják, hogy a kiegyezés egy rossz lépés volt és nem így kellett volna az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság között fennálló politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat rendezni. Akkoriban a kiegyezés egyik legnagyobb bírálója Kussuth Lajos volt.

Romsics Ignác véleménye szerint a Kossuth Lajos által elképzelt megoldás egy szép elgondolás volt, de nem volt realitása. Kossuth Lajos szerette volna, ha a történelmi Magyarország egyben marad, ám ez a peremterületek nemzetiségi lakosai miatt kivitelezhetetlen lett volna, ugyanis az akkori tárgyalásokból jól látszik, hogy Magyarország függetlenségét csak akkor ismerték volna el, ha Erdélyt Romániához-, a Vajdaságot pedig Szerbiához csatolják. Ez természetesen az akkori magyar politikai elit számára elfogadhatatlan lett volna, ezért döntöttek a kiegyezés mellett.

GallériaVideó

Új hozzászólás