Nyílt napot tartottak a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumban

Nyílt napot tartottak a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumban Békéscsabán. A jelenleg még általános iskolás gyerekek megismerkedhettek az iskolában tanulható szakokkal és különféle bemutatókat is láthattak.

A rendezvény fő célja az volt, hogy megmutassák a továbbtanulni vágyó gyerekeknek, hogy miért érdemes a Kemény Gábor Logisztikai es Közlekedési Szakgimnáziumban folytatniuk tanulmányaikat. 2017-ben az eddigi nagy hagyományokkal rendelkező alapképzések mellé új szakot is indít az intézmény.

Az intézményben felvételi vizsga nincs. A diákokat a hetedik osztály év végi és a nyolcadik félévi érdemjegyeik alapján veszik majd fel. A nyílt nap keretében az iskola iránt érdeklődő diákok interaktív programokon is részt vehettek. A leendő középiskolások nagy érdeklődéssel követték a belügyi rendészet önvédelmi bemutatóját és a szakmai játékokat is szívesen kipróbálták.

A megjelent általános iskolások közül volt olyan, aki már a helyszínen eldöntötte, hogy a logisztikai szakgimnáziumba jelentkezik majd.

A jól sikerült nyílt nap bizonyára sokaknak segített a továbbtanulással kapcsolatos döntésben, amit a leendő középiskolásoknak 2017 februárjára kell majd meghozniuk.

GallériaVideó

Új hozzászólás