dinnyefesztivál

A termelők és vásárlók közösen a dinnye fővárosában Medgyesegyházán ünnepelték az elmúlt hétvégén a szántóföldi gyümölcsöt. A 3 napos fesztivál ideje alatt a Dél-Békési településen szinte még a kerítés is dinnyéből készült. A 24. Dinnyefesztivál során dinnyefaragó versennyel, lovagi tornával és számos érdekes programmal várták az érdeklődőket.

A dinnyeszeretők nagy örömére ebben az évben is ingyen dinnyekóstolás- és rengeteg-, a dinnyéhez kapcsolódó program várta a látogatókat, akik nagy számban jelentek meg Medgyesegyházán, a 24. Dinnyefesztiválon.

A fesztiválon arcfestés, kötélhúzás és dinnyés ételek versenye is várta az érdeklődőket. Mindezek mellett keresték a legnagyobb dinnyét is, a rendezvény egyik fő programja pedig a Lovagi Torna volt.

A programok között helyet kapott a dinnyefaragó verseny is, melyen számos nagyszerű alkotás született a lédús gyümölcsből.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Medgyesegyházán a már tradíciónak számító Dinnyefesztivált. A szervezők idén is kitettek magukért a háromnapos rendezvényen, mely sorrendben már a 23. volt.

 

 

A dinnyeszeretők nagy örömére ebben az évben is ingyen dinnyekóstolás- és rengeteg, a dinnyéhez kapcsolódó program várta a látogatókat, akik nagy számban jelentek meg Medgyesegyházán. Az egyik ilyen az volt, amikor a dinnyetermesztés különböző fázisait mutatták be játékos feladatokon keresztül.

 

Farkas Gyula

igazgató

Medgyesegyházi Művelődési Ház és Könyvtár

 

„Dinnye evő verseny…a dinnyét.”

 

20. alkalommal gyűltek egybe a dinnyetermelők és a fogyasztók Medgyesegyházán, hogy három napon át együtt ünnepeljék a szántóföldi gyümölcsöt. A programban a koncertek mellett volt például dinnyefaragás és középkori bajvívás is.

Már a kezdőnapon is sokan ellátogattak a dinnye fővárosába. A jubileumi rendezvényen Ruck Márton, polgármester köszöntötte a fesztiválozókat. A magyar dinnyetermelés fele Medgyesegyházán zajlik, közel 6000 hektárról gyűjtik be idén a lédús gyümölcsöt. A családok többsége a dinnyéből él. 4 éve nagyon rossz helyzetben volt az ágazat, de a tavalyi évet jól zárták a termelők.

- A dinnyefesztivál a dinnye promóciójának egy nagyon fontos eleme. És el kell mondani a rendezvényünkről, hogy 20 éve minden évben ingyenes rendezvény, tehát nem belépős. Minden program ingyenes, pont azért, hogy minél több embert meg tudjunk mozgatni és minél jobban ráirányítsuk a figyelmet erre a gyümölcsre- mondta el Ruck Márton, Medgyesegyháza polgármestere.

20. alkalommal gyűlnek egybe a dinnyetermelők és a fogyasztók Medgyesegyházán.

A jubileumi rendezvényen augusztus 1. és 3. között minden korosztály találhat a kedvére való elfoglaltságot, hiszen lesznek szakmai fórumok, expo, Miss Mézédes szépségverseny, koncertek valamint dinnyefaragó verseny de még lovagi torna is szerepel a programok között. Az ingyenes dinnyefesztiválra idén is több tízezer látogatót várnak a szervezők, hiszen a korábbi években  az ország minden szegletéből, sőt még külföldről is egyre több turista érkezett a dinnye fővárosába.

Szerkesztő: Balázs Anett

Operatőr: Benke Éva