Pénteken mutatta be a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjeit. Az előző ciklushoz képest egy személyi változás történt.
Idén október 12-én tartják az önkormányzati választásokat. Ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót a békéscsabai Fidesz-KDNP frakció, melyet Hanó Miklós polgármesterjelöltje nyitott meg. Beszédében kiemelte, hogy mindössze egy személyi csere történt a jelöltek között, ezért egy összeszokott csapatra szavazhatnak a választópolgárok. Elmondta, hogy látványos a város fejlődése az elmúlt években, ami azt jelenti, hogy az eddigi képviselők jól végezték munkájukat.
- Eddig is a város fejlődésért, előremozdulásáért próbáltunk tenni és a mostani jelöltek már több cikluson keresztül végezték a munkát, ami garancia arra, hogy ez tovább folytatódjon és mi egy csapatban szeretnénk gondolkodni – hangsúlyozta Hanó Miklós.