Shakespeare Fesztivál

Hamlet és társai kerültek fókuszba az idei Shakespeare fesztiválon. A Gyulai Várszínházban a héten már több látványos kifejezési eszközzel élő, olykor megosztó hazai és nemzetközi előadásoknak lehettünk már szemtanúi.

A Shakespeare Fesztiválhoz kapcsolódóan hétfőn fotókiállítás nyílt a Gyulai Várszínház Kamaratermének kiállítóhelyén. A tárlaton az évek során a  Várszínházban játszott Hamlet előadásokon készült fotókból látható válogatás, mely egészen augusztus végéig tekinthető meg.
Ezután több előadást is láthattunk. A többi között egy különös hangulatú olasz újragondolást, melyben több shakespeare-i dráma is fellelhető volt.

Egész héten zajlik a fesztiválhoz kapcsolódóan egy workshop, melyre elsősorban középiskolásokat, egyetemistákat vártak. Idén a budapesti Eötvös József Gimnázium drámatagozatos diákjai érkeztek a fürdővárosba.

A diákok a közös együttgondolkodás mellett, a Hamletből is feldolgoznak egy részletet a darabból. Ebben Kovács Vanda színművész segíti őket.

Gedeon József tiszteletére avattak emléktáblát Gyulán. A Várszínház korábbi igazgatója tavaly novemberben hunyt el, nevéhez fűződik többek között a Gyulai Vár Jazz Fesztivál és a Shakespeare Fesztivál is.

Gedeon József 1956-ban született Gyulán. 17 évesen dolgozott először a Gyulai Várszínházban: a történelmi hangulatot fokozó fáklyás alabárdosok egyike volt. 1973-tól statisztaként több helyen is színpadra kerülhetett. Ekkor ejtette rabul a színház világa. 1995-ben pályázat útján került a Gyulai Várszínház élére. Vezetése alatt a nyári évad hathetes összművészeti fesztivállá, új színházi bemutatókkal és vendégelőadásokkal bővült. Gedeon József 2016. november 25-én hunyt el. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója egy személyes történettel emlékezett vissza a Várszínház igazgatójára, amikor is az Ember tragédiája című darab bemutatása során termőföldre volt szüksége.

A Gyulai Várszínház 2005 óta rendezi meg a Shakespeare Fesztivált. Ennek keretében minden évben bemutatnak egy saját produkciót, ami idén a Szentivánéji álom lesz.

Véget ért a Gyulai Várszínház  51. évada, valamint a X. Shakespeare Fesztivál.

Az évadban 60 programot szerveztek, ebből 17 ingyenes, 43 fizetős program volt. Ebben az évben is a magyar művészvilág számos kiváló képviselője lépett fel Gyulán, de a közönség sok külföldi neves vendégnek is tapsolhatott. Összesen 12 országból érkezett a több mint 600 profi fellépő és 1000 amatőr előadó. Három új bemutatót, négy fesztivált tartottak, a prózai színház mellett volt többek között musical, klasszikus, reneszánsz és kortárs zene, de a jazz, a blues, a rock és a népzene kedvelői is megtalálhattá elképzeléseiket. Összességében igazi összművészeti fesztiváli programsort alkottak a szervezők. A látogatottság ebben az esztendőben 27 500 fő volt, ebből 10 000 jegyes néző, a többiek ingyenes programokon vettek részt. A nézettség jobb volt, mint tavaly, így a jegybevétel is kedvezőbben alakult.