Európa bajnokság

Ahogyan ez várható volt, a keddi, zsúfolt, s meglehetősen hosszúra nyúlt versenynap sokat kivett mind a versenyzőkből, m ind az edzőkből a szkopjei Kadet és Junior Kick-boksz Európa-bajnokság első napján.

Ennek ellenére a napot lezáró, éjszakai közös eligazításon a jó hangulat, és a nevetés volt a jellemző. nem csoda, ugyanis a magyar válogatott versenyzői az első napi akadályokat jól vették. A jókedvnek a Békés megyei válogatottak is részesei voltak, hiszen zömében jól vették az akadályokat. Hat mérkőzés is a mieink technikai K.O. győzelmével – 10 pont különbséggel – idő előtt ért véget.

Érdekesség- bár a legtöbb utánpótlás versenyen ez nem ritkaság – hogy a válogatott újoncok közül is nem egy érmes helyre verekedte be magát. Vagyis: nem mindig az szerzi az érmeket, akitől várják, ami nem baj. Az utánpótlás korú versenyzők formája ugyanis hektikus, még nem kész versenyzőkről van szó.

Győzelemmel kezdett a magyar labdarúgó válogatott az Európa bajnokságon, melyre 44 év után először jutottunk ki. Az osztrákok elleni meccsről és a továbbjutás esélyeiről kérdeztük Békéscsaba lakosait.

Rémálom az egyik oldalon –  Dragović kiállítása és Zlatko Junuzović sérülése – öröm a másik oldalon – Szalai és Stiber gólja. Több, mint 40 év után ismét betalált a magyar labdarúgó válogatott az ellenfél kapujába az Európa bajnokságon, ráadásul egyből kétszer, ami minden magyarból heves érzelmeket váltott ki.

Én úgy gondolom, hogy ez volt az eddigi legjobb meccsünk, mert végre láttam játszani a csapatot, és ha most ránézünk a csoportra, akkor nekünk van 3 pontunk a többinek meg egy, tehát én úgy gondolom, hogy ilyen esélyünk már régen volt. -Farkas István

Szalainak a kis gól is gól, legalább rúgott egyet, mert az eddig meccseken nem volt valami remek a teljesítménye, Stibernek nagyon szép volt a gólja, flegma volt. - Dógi Patrik

Mihály Réka Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett 800 m síkfutásban.

A törökországi Trabzonban rendezték meg a hallássérültek Junior Európa-bajnokságát, ahol Réka kitűnő futással lett ezüstérmes.
A versenyen végig betartva a megbeszélt taktikát, hogy a nála kicsit jobb időeredménnyel rendelkező lengyel versenyző mögött futva, a hajrában szélvészgyorsan megelőzte, és a papírformát felborítva állhatott a dobogóra eredményhirdetésnél. 

A versenyt az orosz Abubia Kirova nyerte, aki az elmúlt évben az Olimpiát is megnyerte. 

„A versenyre a szövetség jóvoltából édesapja, Mihály László kísérte el, aki szintén volt kiváló atlétám, így könnyő volt távolról is tartatni a taktikai utasításaimat. Gratulálunk Réka, érted az egész atléta futócsapatom szorított!” – nyilatkozta Tóth Sándor mesteredző.