demokratikus koalíció

A Demokratikus Koalíció nem ért egyet a FIDESZ földpolitikájával és azzal sem, hogy vasárnap a boltok zárva tartanak. Ezekről a témákról tartott sajtótájékoztatót Nagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció alelnöke és Árgyelán György megyei képviselő.

Árgyelán György azzal a kérdéssel fordult a Békés Megyei Kereskedelmi Iparkamarához, hogy hogyan látják a hétvégi nyitva tartásokat megyénkben.  Információi szerint a lakosság 70%-a szeretné, ha a boltok elérhetőek lennének.

- Egyfajta kitérő választ kaptam amiben arról szólt a válasz, hogy itt érdekellentét van a kiskereskedők és a multik között ezt teljesen megértem hiszen a néhány kiskereskedő aki vidéken ki tud nyitni annak mindenképpen ez jó de azért a lakosság többségét figyelembe kell venni az a 70% az 70 %. - mondta el Árgyelán György. a Békés Megyei Önkormányzat képviselője

A Demokratikus Koalíció „Tervezzük újra Magyarországot” országjáró körútjának részeként Békéscsabára látogatott Varjú László, a párt alelnöke.

A politikus elmondta, úgy gondolják 2016-ban előrehozott választásokat fognak tartani, amire már most készülniük kell, így már most elkezdik programjuk összeállítását. Ebben idáig 3 pontot fogalmaztak meg, amely a „munkáért megélhetést”, „aki dolgoztat, fizessen” és a „rezsiigazság elvét” tartalmazza. Az alelnök mindezek mellett beszélt a 2016-os költségvetés tervezéséről is, amellyel kapcsolatban kiemelte, véleménye szerint Orbán Viktor a párton belül várható őszi személycserék miatt szeretné minél előbb megszavaztatni a jövő évi büdzsét. A tervezettel kapcsolatban az 1 %-os adócsökkentést, a közmunkaprogram által megvalósuló munkahelyteremtést és a meghirdetett béremelést emelte ki.

Oldalak