Sarkad

A Segítő Kezek Infokommunikációs Program segítségével jutott laptophoz 75 idős, sarkadi lakos. Az ünnepélyes átadón a számítógépeket a programért felelős miniszteri biztos adta át a meghívott nyugdíjasoknak.

75 idős, sarkadi lakos kapott informatikai eszközöket és internet hozzáférést az Idősügyi Infokommunikációs program keretében. Az erről szóló sajtótájékoztatón megjelent a polgármesteren kívül a programért felelős miniszteri biztos, Jeneiné Rubovszky Csilla, valamint Dr. Kovács József országgyűlési képviselő is, akik beszédükben kiemelték, hogy az informatikai eszközök segítenek az idős embereknek az egészségromlás megakadályozásában, valamint a rendőrséggel való közvetlen összeköttetésnek köszönhetően biztonságérzetük növelésében is.

A program célja, hogy az időseket bevezessék az internet világába. Az eszközökkel képesek lesznek tartani a kapcsolatot a családtagjaikkal, barátaikkal különböző infokommunikációs alkalmazások segítségével.

„Mozdul a Gyerekesély” fórumot rendeztek a „Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése” címmel a hét második felében Sarkadon.

A teljes projekt célja, hogy gondoskodjon a helyi szakemberek térség specifikus, naprakész képzéséről, valamint, hogy az integrált térségi programokon keresztül minden gyermek- és ifjúsági korosztályt érintő komplex fejlesztések valósuljanak meg. Nem csak a nagyvárosokban volt jelen a projekt, hanem a kistérségekben is. A fórumot a régiós koordinátor nyitotta meg.

- Ennek az a célja, hogy a helyi programoknak az eredményességéről a sikereiről szóljunk és mindemellett felvetítve nagyon fontos eleme a folytatásnak a lehetőségét. Hogy milyen módon, mennyire szükség van ezeknek a projekteknek a folytatására és milyen lehetőség van. Mit tudnak ehhez hozzátenni a helyi társulások illetve kistérségi önkormányzatok - mondta el Kurják Jánosné, az EMET régiós koordinátora

Címkék:

A végéhez közelednek a munkálatok a sarkadi szennyvíztisztító telep kiépítésében.  A kivitelezés megfelelő ütemben halad, a próbaüzem várhatóan ősszel kezdődhet meg. 

A településen jelenleg egy régi szennyvíztisztító üzemel, amely már nem képes sem mennyiségileg, sem minőségileg ellátni a feladatát. Az elavult rendszert a jövőben teljesen felszámolják és a lakosságot egy korszerű létesítmény szolgálja majd ki. 

- Sarkadon egyébként egy új szennyvíz csatornahálózat is létesül, ezzel gyakorlatilag a teljes település területe csatornázott lesz, így szükség volt egy nagyobb kapacitású, modernebb szennyvíztisztító telepre, amely dupla kapacitással bír majd, mint a régi telep, így 1300 köbméter/napos teljesítménnyel szolgálja majd a lakosságot – hangsúlyozta Szántai László felügyelő mérnök.

A munkálatok jelenleg is zajlanak. A beruházás összköltsége 1,7 milliárd forint, amelynek köszönhetően a 12 000 fős Sarkadot teljesen lefedi majd.

A végéhez közelednek a munkálatok a sarkadi szennyvíztisztító telep kiépítésében.

A településen korábban egy régi szennyvíztisztító üzemelt, amely már nem volt képes sem mennyiségileg, sem minőségileg ellátni a feladatát. Az új létesítmény már nagyobb teljesítményű lesz, hiszen a korábbi 600 köbméteres kapacitást 1300 köbméterre emelik.

A beruházás összköltsége 1,7 milliárd forint, amelynek köszönhetően a 12 000 fős Sarkadot teljesen lefedik majd. A munkálatok jelenleg is zajlanak, az építészeti munkák többsége már elkészült, a közeljövőben a villamos technológiai és gépészeti munkák következnek. A kivitelezők szerint a beruházás a megfelelő ütemben halad, a próbaüzem ősszel kezdődhet meg.

Szerkesztő: Tar Hajnalka

Operatőr: Incze László

A Nemzeti Vágta szezonnyitó elődöntőjét Sarkad városa immár 5. éve rendezi meg. Az előfutamok mellett, fogathajtó verseny, szabad lovas idomár- és íjászbemutatók várták a kilátogatókat.

A Nemzeti Vágta-szezon első elővágtájának már 5 esztendeje Sarkad ad otthont. Az elődöntőn 9 páros, ló és lovasa mérhette össze tudását. Bendes Csaba nevezési igazgató elmondta, három hármas előfutamot indítottak, amelyek első helyezettjei jutottak be a délutáni döntőbe, ahonnan pedig az első kettő kvalifikálja magát Budapestre teljesítmény alapján, de emellett a szervezőnek van egy szabad kártyája, tehát Sarkad egészen biztosan az idei évben is ott lesz a budapesti döntőben.

Címkék: