A Jobbik Magyarországért Mozgalom önkormányzati képviselője Kocziha Tünde is értékelte a 2017-es évet. Kifejtette, hogy több fontos akciója is volt a pártnak idén.
Jobbik Magyarországért Mozgalom
A Jobbik Ifjúsági Tagozata országos kampányt indított, „Gyakorlat teszi a mestert” címmel, a felsőoktatási szakmai gyakorlatok körüli problémák megoldása érdekében.
A kampány novemberben indult, ekkor az Ifjúsági Tagozat tagjai több tízezer szórólapot osztottak ki országszerte felsőoktatási intézményekben, illetve a közösségi médiában is új oldalt indítottak, hogy a diákok lássák azt, hogy a Jobbik, hogyan oldaná meg a felmerülő problémákat.
- Jelen pillanatban a fiatalok szakmai gyakorlata nincs támogatva tehát szeretnénk, hogy adó és járulékcsökkentés formájában lennének ösztönözve a munkáltatók és abban is látjuk, hogy nagyon sokszor a szakmai gyakorlat akta tologatásban és kávéfőzésben merül ki tehát nem adnak érdemi gyakorlati munkát a fiataloknak. – mondta el Burányi Ákos, a Jobbik Ifjúsági Tagozat Békés Megyei Szervezetének elnöke
A Jobbik Magyarországért Mozgalom ifjúsági Tagozata 11 pontban gyűjtötte össze a legégetőbb problémákra javasolt megoldásait.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint már kevés a népszavazás, és helyette alaptörvény módosítást kell végrehajtani. Ez volt az egyik téma a Jobbik békéscsabai szervezetének sajtótájékoztatóján, a másik pedig a Jobbik ifjúsági tagozatának részvétele a Valódi Nemzeti Konzultáció nevű programban.
Szabóné Kocziha Tünde, a Jobbik Békéscsabai elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a párt már egy évvel ezelőtt javasolta a kormánynak a népszavazás megtartását, azóta a súlyosbodó helyzet miatt, szerintük a törvény módosítása sokkal hatékonyabb lehet a kötelező betelepítési kvóta ellen.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint már kevés a népszavazás, és helyette alaptörvény módosítást kell végrehajtani. Szabóné Kocziha Tünde, a Békéscsabai Jobbik elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a párt már egy évvel ezelőtt javasolta a kormánynak a népszavazás megtartását, azóta a súlyosbodó helyzet miatt, szerintük a törvény módisítás sokkal hatékonyabb a kötelező betelepítési kvóta ellen.
Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Samu Tamás Gergő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom választókerületi elnöke, egy néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra került, korrupciógyanús ügy miatt. A Jobbik képviselője ismét megfogalmazta a párt javaslatait az ilyen korrupciógyanús ügyek kezelésére.
Az Európai Csalásellenes Hivatal nemrég egy olyan ügyet talált, melyben közel 1 milliárd forintról és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kapcsolatáról van szó. A Jobbik Magyarországért Mozgalom azt szeretné, hogy az ilyen ügyekben dupla büntetés járjon az elkövetőknek, hogy ne évüljön el a korrupció gyanús ügy, valamint, hogy a politikusok hozzátartozóinak vagyonnyilatkozata is legyen nyilvános.
Oldalak
AZ OLDAL TETEJÉRE