Magyar Kultúra Napja

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Magyar Kultúra Napja alkalmából ünnepi gálaműsort rendezett a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az eseményen a Békéscsaba kultúrájáért kitüntetéseket is átadták, melyet idén Hajtmann Ildikó pedagógus, karvezető és előadóművész és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház vehetett át.

A Magyar Kultúra Napján, január 22-én tisztelgünk az előtt, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon véglegesítette a Magyar Nemzeti Himnusz kéziratát. Vantara Gyula országgyűlési képviselő megnyitóbeszédében kihangsúlyozta a nemzeti kulturális értékek jelentőségét és ezen értékek méltó elismerésének fontosságát.

A megnyitó után az Alföld Quartett szórakoztatta a vendégeket.

A gálaest folytatásaként átadták a Békéscsaba Kultúrájáért díjakat. Az egyik kitüntetett Hajtmann Ildikó pedagógus, karvezető és előadóművész volt, aki hivatását nem munkának, hanem az életének tekinti.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Lencsési Közösségi Házban került sor a Márvány Fotóműhel „Az elmúlt év terméseiből” című kiállítására, mely a műhely tagjainak alkotásaiból készült.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, valamint felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi- és szellemi értékeinket. A Lencsési Közösségi Ház erről a rendkívül jeles napról 2001 óta egy programsorozattal emlékezik meg, melynek állandó eleme a Márvány Fotóműhely kiállítása.

"Az elmúlt év termései" című kiállításon a fotóműhely tagjainak egy-egy képe látható. A képek kiválasztásánál arra törekedtek, hogy olyan alkotásokat állítsanak ki, melyek művészi értéket képviselnek.

Harmadik alkalommal rendezte meg a Csabagyöngye Kulturális Központ, a Csabagyöngye Közösségi Gálát Békéscsabán. Az eseményen a Magyar Kultúra Napja alkalmából négy kategóriában osztottak ki elismeréseket.

2015-ben a Csabagyöngye Kulturális Központ díjakat alapított a kiemelkedő munkát végző, az intézményt segítő személyek, csoportok, gazdasági vagy társadalmi szervezetek, közösségek elismeréséért. A díjakat a Magyar Kultúra Napja és az intézmény születésnapja alkalmából megrendezett Csabagyöngye Közösségi Gálán adták át.

Mára már több mint 1500 tagja van az intézménynek és a központot segítő kisebb csoportoknak. Az intézmény fennállása óta már több, mint 1 millió ember lépte át a küszöböt, így a CSAKK, Békéscsaba számára is nagy jelentőséggel bír.

A rendezvényen a Stark Emlékérem, a Csabagyöngye Közösségi Díj, a Csabagyöngye TISZTELET Díj és az idén második alkalommal átadott Önkéntes Díj került kiosztásra.

Már hagyománynak számít, hogy a Békéstáji Művészeti Társaság a Magyar Kultúra Napja környékén kiállítást rendez. Az idei év témája Madách, Az Ember Tragédiája.

Minden év elején kiállítást rendez a Békéstáji Művészeti Társaság, melyen a tagok előző évi művei láthatók. Emellett minden évben van egy témája is a kiállításnak – ez alkalommal Madách Imre műve, Az ember tragédiája került a középpontba. A tárlaton 22 műalkotást tekinthetnek meg az érdeklődők.

Lonovics László, a művészeti társaság elnöke szerint a képzőművészetek még a mai napig is az egyik legfontosabb formái a vizuális kultúrának.

A Békéstáji Művészeti Társaság idén 7-8 kiállítást tervez, valamint 13. alkalommal rendezi meg a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelepet a nyár folyamán.

Január 20-án a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezték meg a Kapcsolatok kiállítást a Csabagyöngye Kulturális Központban. A tárlaton olyan művészek alkotásai láthatók, akik szakmai szempontból minőséget és egyenrangúságot jelentenek.

A kiállított alkotások a tavalyi évben készültek a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelepen, ahol külföldi és helyi művészek vettek részt. Lonovics László, a kiállítás szervezője elmondta, hogy a kiállításon szereplő műveket Békéscsaba városának ajánlják fel.

- A mostani kiállításunkon látható alkotások azok tavalyi évben készültek a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelepen, ahol külföldi művészek és helyi művészek vettek részt. Ezek mindannyian festők voltak és a kiállításon szereplő műveket a Művésztelep szervezői, illetve résztvevői a Békéscsaba városának ajánlják fel. Tehát magyarul ez a kiállítási anyag, ez majd a Békéscsaba városához kerül. – mondta el Lonovics László, a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelep vezetője

Második alkalommal került megrendezésre a Csabagyöngye Közösségi Gála Békéscsabán. Az eseményen a Magyar Kultúra Napja alkalmából öt féle elismerés került kiosztásra. A rendezvényre az intézmény összes közössége, csoportja meghívást kapott.

2015-ben a Csabagyöngye Kulturális Központ díjakat alapított a kiemelkedő munkát végző, az intézményt segítő személyek, csoportok, gazdasági vagy társadalmi szervezetek, közösségek elismeréséért. A díjakat a Magyar Kultúra Napja és az intézmény születésnapja alkalmából megrendezett Csabagyöngye Közösségi Gálán adták át.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából, a Munkácsy Mihály Múzeum egy különleges kiállítással készült a látogatóknak. A "Békés megye kincsestára, Védett egyházi kincseink" címmel nyitott tárlatot márciusig láthatják az érdeklődők.

A Munkácsy Mihály Múzeumban 2013-óta minden évben ebben az időszakban egy nagyobb kiállítással készülnek. Most Békéscsaba, mellett egész megye védett egyházi kincseit mutatják be, hiszen kulturális örökségünk védelme és ápolása igen fontos.

- Ahogy már a békéscsabai nagyközönség meg a múzeumba látható nagyközönség már megszokhatta a Magyar Kultúra Napjára mindig a múzeum valami különleges kiállítással készül. Ebben az évben Békésmegye kincsestárát mutatjuk be, ez pedig azt jelenti, hogy a Békés megyében levő egyházaknál őrzött-védett műtárgyakat szeretnénk bemutatni. Ami azt jelenti, hogy a katolikus egyháznál levő védett tárgyakat, református egyház, evangélikus egyháznál és a román ortodox egyháznál jeles műtárgy vannak, amik a Magyarország kulturális élete szempontjából jelentősek. – mondta el Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója

Oldalak