párbajtőr

Ez a verseny a hazai párbajtőr utánpótlásról szól és már 11 éve, hogy minden évben megrendezik. A Csaba Kupán négy kategóriában versenyezhettek a résztvevők, ilyen volt a törpici-, az újonc-, a gyermek- és a serdülő kategória. Minden évben egyre többen jelentkeznek a versenyre, így idén már a sportcsarnok vívó termét is igénybe kellett venni.

Külön versenyeztek a fiúk és a lányok, így összesen nyolc versenyt bonyolítottak le a háromnapos verseny keretén belül. A fiatalabbaknál körmérkőzésben versenyeztettek, az idősebbek pedig egyenes ágú kieséses rendszerben küzdöttek. Mindezek mellett megrendezték a vigaszági verseny is, ahol a már kiesett versenyzőknek újból esélyük nyílt a győzelemre.

Kupákkal, érmekkel, vásárlási utalványokkal díjazták az első nyolc helyezettet, illetve az elsők edzői egy-egy csabai kolbászt kaptak. Az utalványt a nyertesek vívó felszerelésekre költhetik el.

Rédli András világ- és Európa-bajnok párbajtőröző Békéscsabára látogatott. A kiváló sportember az Alföld Vívó Akadémia meghívására érkezett a megyeszékhelyre, ahol többek között az egyesület legjobbjaival csörtézett.

Rédli András csütörtök délben Hanó Miklós alpolgármester meghívásának tett eleget. A kötetlen megbeszélésen Kiss Tibor alpolgármester és dr. Szvercsák Szilvia jegyző is részt vett. A találkozó végén a kontinensviadalt nyerő párbajtőrözőt, valamint a junior világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes Bohus Rékát is egy igazi békéscsabai ajándékcsomaggal lepték meg a házigazdák. Utóbbit a versenyző edzője Gall Zsolt képviselte. A 30 éves vívó ezt követően az Alföld Vívó Akadémia csarnoka felé vette az irányt, ahol a klub fiatal versenyzői fogadták.

- Egy neves sportemberről van szó, az eredményei mögött rengeteg munka, kitartás és szorgalom áll, ez a vívó klubban sportoló gyerekekre, példaképként kell szolgáljon, hiszen a kitartás a hosszú munka mindig meghozza a gyümölcsét. – mondta Dr. Keszthelyi Péter az  Alföld Vívó Akadémia elnöke

Hanó Miklós és Kiss Tibor alpolgármesterek, valamint Szvercsák Szilvia jegyző Rédli András világ- és Európa-bajnok párbajtőrözőt, valamint a junior vb- és eb érmes Bohus Rékát képviselő Galli Zsoltot köszöntötték a Városházán.

A neves sportembert és a vezetőedzőt Dr. Keszthelyi Péter, az Alföld Vívó Akadémia elnöke is elkísérte. A találkozón a nemrégiben kontinensviadalt nyerő vívó mesélt a hazai vívóéletről, felkészüléséről és a közelgő céljairól, amelyekben a riói olimpiai aranyérem is szerepel. Rédli András, a csabai klub meghívására érkezett a megyeszékhelyre, ahol bemutató víváson a fiatal viharsarki vívók is találkozhatnak a kiváló sportemberrel. A találkozó végén a házigazdák egy igazi csabai ajándékcsomaggal lepték meg vendégeiket.

 

Szerkesztő: Kovács Dávid

Operatőr: Mazán Nándor

A legjobb hazai párbajtőrözők mellett több országból is érkeztek a békéscsabai Grand Prix viadalra. A nemzetközi versenyen a fiatal vívók négy korosztályban, több helyszínen szálltak harcba a győzelemért.

Csörögtek a pengék az elmúlt hétvégén az Alföld Vívó Akadémia csarnokában, ahol folyamatosan zajlottak a selejtezők a továbbjutásért. Az Olimpici versenysorozat részeként zajló Csaba Kupa immár hagyományosan tavasszal érkezik a békési megyeszékhelyre. Galli Zsolt, az Alföld Vívó Akadémia vezetőedzője kiemelte, a klub a kezdetektől a rendezők közé tartozik, és mindig ez a verseny az utolsó az országos bajnokság előtt, így ez egy jó erőfelmérő mindenki számára.