Nemzeti Konzultáció

Lakossági fórumot tartottak Békésen a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban a Nemzeti Konzultációról. A fórumon Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter tartott előadást.

Megtelt Békésen a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ Kápolna terme, ahol Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Dankó Béla országgyűlési képviselő tartott lakossági fórumot. A fórum témája a Nemzeti Konzultáció volt.

A kormány szerint a Soros-terv azt tartalmazza, hogy Európa évente fogadjon be egymillió menekültet, emellett pedig kapjanak több millió forintos állami támogatást.

A konzultációs kérdőívek kézbesítése már megtörtént, melyet már több mint 1 millióan vissza is küldtek.

A Nemzeti Konzultáció fontosságáról tartott lakossági fórumot Rákossy Balázs államtitkár Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban.

November elején indított újabb Nemzeti Konzultációt a kormány ezúttal az úgynevezett Soros Tervről. Véleményük szerint Soros György üzletember a migrációs válság megoldására egy olyan tervet akar végrehajtani, ami elfogadhatatlan Magyarország számára.

Az államtitkár véleménye szerint, ha a nemzeti konzultációt több milliós tételben visszaküldik a polgárok, akkor az, komoly felhatalmazást ad majd Orbán Viktor miniszterelnöknek a Brüsszelben folytatott tárgyalások során. Rákossy Balázs kifejtette, hogy a Brüsszeli bevándorlás politika és Soros György ugyanezen témában kifejtett gondolatai megegyeznek ezért is lehet beszélni Soros tervről.

A nemzeti konzultációval kapcsolatban tartottak lakossági fórumot Gyomaendrődön. A fórum házigazdája Dankó Béla országgyűlési képviselő, és vendége a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Dr. Bakondi György volt.

Teltház várta Dankó Béla országgyűlési képviselőt és Dr. Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsosát Gyomaendrődön. A lakossági fórum témája a nemzeti konzultáció volt.

A kormány országjáró kampányt indított, amely segítségével személyesen is elmondja a véleményét a Soros tervről és az ezzel kapcsolatos kérdésekről a lakosságnak.

A mostani nemzeti konzultáció a Soros tervvel kapcsolatos. A kormány állítása szerint a tervben szerepel, hogy Európa fogadjon be évente egymillió menekültet, és tegyék szabaddá számukra az unióba való belépést.

A kormány a nemzeti konzultációval kapcsolatos plakátjait október elején ragasztották ki országszerte. Az Együtt rögtön be is jelentette, hogy folytatják a nyáron meghirdetett plakátletépő akciójukat.

A magyar kormány október elején újabb nemzeti konzultációt indított ezúttal az úgynevezett „Soros-tervről”. A kormány szerint Soros György –magyar származású üzletember- egy migrációval kapcsolatos tervet akar végrehajtani, melyet két újságcikkben fejtett ki a nyilvánosság számára korábban. Az állampolgárokat arra kéri, hogy minél többen küldjék vissza a kérdőívet, ami felhatalmazást adhat az Európai Unió menekültpolitikájával szembeni kiálláshoz. Sokan úgy gondolják, hogy ez csak egy ürügy és valójában nem is létezik „Soros terv”. Így vélekedik az Együtt is, melynek helyi tagjai a rendőrségi bejelentést követően létrával és spaklival felszerelkezve el is távolították a Soros György arcképével ellátott plakátot.

Véleményük szerint a kormány a nemzeti konzultációval el akarja terelni az emberek figyelmét a sokkal fontosabb témákról.

A fórum témája a Nemzeti Konzultáció volt, amit a kormány áprilisban indított „Állítsuk meg Brüsszelt!” címmel.

Újabb Nemzeti Konzultáció indul a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. A még 2015-ben kezdeményezett kommunikáció eredményeire tekintettel 2016-ban az állami rezsicsökkentés és a közigazgatási bürokráciacsökkentés folytatásáról újabb lakossági konzultáció indult el július 11-én.

A kormány egyik célkitűzése a bürokráciacsökkentés, ebben nagy szerepet játszik a nemzeti konzultáció, melyben az állampolgárok kifejthetik azon véleményüket, hogy szerintük melyik hatósági eljárásokat kellene egyszerűsíteni vagy olcsóbbá tenni. 

Az a célja, hogy az állam úgy működjön, hogy az állampolgárok megelégedését szolgálja, egyszerűbbek legyenek az eljárások, kevesebbe kerüljön az adófizetőknek az, hogy valamiféle állami szolgáltatást igénybe vesznek. mondta el Dr. Lukácsi Krisztina igazgató Békés Megyei Kormányhivatal