képzés

Labdarúgó játékvezető képzés indult Békéscsabán. A játékvezetőkre nagy szükség van, hiszen jelenleg sokkal kevesebb bíró van, mint amennyire a mérkőzések száma alapján szükség lenne.

Közel húszan jelentkeztek a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség által meghirdetett játékvezető képzésre Békéscsabán. Azoknak, akik esetleg szeretnének részt venni az oktatáson, nem kell elkeseredniük, hiszen még néhány napig lehet jelentkezni. Az első bemutatkozó óra előtt a Békés Megyei Játékvezetői Bizottság elnöke elmondta, hogy miért olyan fontos a játékvezetők folyamatos képzése.

Az oktatás két részből áll, először egy elméleti, ahol a szabályok ismeretét szerzik meg a diákok, majd egy gyakorlati rész, ahol különböző szituációs feladatokkal sajátítják el a résztvevők a játékvezetés alapjait.

Az alapfokú képzésre többségében fiatalok jelentkeztek, közöttük három hölgy is. Az egyik közülük Magony Márta, aki szinte minden sportot kedvel, de a legközelebb a labdarúgás áll hozzá.

Már negyedik alkalommal rendezték meg az ISZKÉB, azaz az Információ, Szakma, Képzés, Élvonalban a Biztonság konferenciát Békéscsabán, a Szent István Egyetem Gazdasági Campusán.

A Delta Dél-Alföldi Talentum Akadémia immáron 4. alkalommal hirdette meg nyári képzését. 

Az akadémia célja, hogy a vezetői képességekkel rendelkező fiatalok neves oktatóktól tanulhassanak. A program iránt évek óta óriási az érdeklődés, így a szervezők egy kompetencia alapú felmérés során válogatták ki azokat, akik részt vehettek rajta Békésből, Csongrád megyéből és Erdélyből. 180 elsős kapott lehetőséget az előadások látogatására, de vannak, akik évek óta visszajárnak, ugyanis 80 másodikos és 50 harmadikos diák is jelezte részvételi szándékát. Az egy hetes képzésnek idén is a Harruckern János Közoktatási Intézmény biztosítja a helyszínt, Gyulán.

Szerkesztő: Gy. Tűri Zsanett

Operatőr: Fazekas Róbert

Tizenhárman végezték el sikeresen a napokban, az Országos Roma Önkormányzat, valamint a Türr István Képző és Kutató Intézet Családellátó képzését. A részvevők OKJ-s bizonyítványt szereztek, mellyel szociális területen dolgozhatnak, például főállású anyaként vagy nevelőszülőként.

Boldogan, mosolyogva mentek ki és vették át bizonyítványukat azok a hallgatók, akik sikeres vizsgát tettek az Országos Roma Önkormányzat, valamint a Türr István Képző és Kutató Intézet Családellátó képzésén. Az oktatás 20 % elméleti és 80 % gyakorlati részből állt. Gyakorlatban főként ápolási és gondozási feladatokat láttak el a résztvevők és elsősegély-nyújtási alapismereteket is elsajátítottak. 

13 –an végezték el sikeresen a napokban, az Országos Roma Önkormányzat és a Türr István Képző és Kutató Intézet Családellátó képzését.

A részvevők OKJ-s bizonyítványt szereztek, mellyel szociális területen dolgozhatnak, például főállású anyaként vagy nevelőszülőként. Az oktatás 20% elméleti és 80% gyakorlati részből állt. Gyakorlatban főként ápolási és gondozási feladatokat láttak el a résztvevők és elsősegély-nyújtási alapismereteket is elsajátítottak.

Szerkesztő: Gy. Tűri Zsanett

Operatőr: Fazekas Róbert

A Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete küllemi bírálói tanfolyamot rendezett Szabadkígyóson. A Wenckheim-kastélynál egyben tenyészszemlét is tartottak, ahol a környékbeli tenyésztők ménjelöltjei mellett a szadakígyósi önkormányzat mutatta be saját állományát.

 

A több, mint 400 éves fajtát a világ számos pontján tenyésztik. A küllemi bírálat a lótenyésztésben igen fontos, hiszen a lovak testalkatából következtetni lehet, hogy később milyen területen hasznosítható az állat.

Dr. Pataki Balázs a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesületének ügyvezető elnöke elmondta, hatalmas tradíciója van a lipicai lovak tenyésztésének. A világ számos pontján, többek között Új Zélandon, Ausztráliában, Chilében vagy éppen Észak-Amerikában is foglalkoznak vele.

A 60 éve működő TIT Körösök Völgye Egyesület megtartotta éves küldöttgyűlését. A szervezet múltjáról, jelenéről és jövőbeli célokról meséltek az egykori és jelenlegi munkatársak.

A 31 sikeres vizsgázó vehette át a szakmai bizonyítványát, amely a jövőben megélhetést tud biztosítani a családjának.

 

2012-ben Békés megyében elsőként indult el az a mintaprojekt, amely a kirekesztett roma társadalomban élő nőknek és asszonyoknak biztosított képzési lehetőséget. A Nő az esély elnevezésű programmal a társadalmi felzárkózásukat és a többségi társadalomba történő befogadásukat kívánták elősegíteni. Az Országos Roma Önkormányzat szerette volna elérni, hogy a képzésben résztvevők ne csak igénylői legyenek a szociális szolgáltatásoknak, hanem a jövőben mindezt biztosítani is tudják a családjuk részére. Ipacs László, a projekt menedzsere elmondta, a program elsődleges célja az volt, hogy az induló képzésekbe bevonják az asszonyokat, akik végig csinálják a képzéseket, OKJ-s bizonyítványt szerezzenek és utána ezzel a bizonyítvánnyal egy kapcsolódó pályázati komponens segítségével el tudjanak helyezkedni a munkaerő piacon.

Címkék:

A program a kirekesztett roma társadalomban élő nőknek és asszonyoknak biztosít képzési lehetőséget.

Két évvel ezelőtt az országban elsőként, Békés megyében indult el a mintaprojekt. A Nő az esély elnevezésű programban a résztvevők társadalmi felzárkózását és a többségi társadalomba történő befogadását segítették. A projekt részeként Békés megyében zárult le először a szakképzéshez tartozó szociális gondozó és ápoló képzés oktatási fázisa.

A 31 sikeres vizsgázó a napokban vehette át a szakmai bizonyítványát, amely a jövőben megélhetést biztosít majd a roma asszonyok és családjuk részére.

Szerkesztő: Bugyi Diána

Operatőr: Benke Éva

Címkék:

Hamarosan véget ér a Dobbantó – Képzéssel a társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációért Békés megyében elnevezésű program. Az elmúlt 2 és fél évben a fő pályázó, a konzorciumi partnerek segítségével fogvatatottak és pártfogó felügyelet alatt állók képzését valósította meg azért, hogy ezek az emberek szabadulásuk után visszatalálhassanak a munka világába.

A Mi - Értünk Prevenciós és Segítő Egyesület és konzorciumi partnerei a mintegy 130 millió forintos keretösszegből egy olyan programot valósítottak meg melynek célja az volt, hogy segítse őket az újrakezdésben. A projekt 2 és fél éves időtartama alatt 32 fő vizsgázott eredményesen, ők gyorséttermi és ételeladó, kerti munkás képesítést szereztek. 16 főnek ezután munkát is biztosítottak a program ideje alatt.

Címkék: