lovagi torna

A termelők és vásárlók közösen a dinnye fővárosában Medgyesegyházán ünnepelték az elmúlt hétvégén a szántóföldi gyümölcsöt. A 3 napos fesztivál ideje alatt a Dél-Békési településen szinte még a kerítés is dinnyéből készült. A 24. Dinnyefesztivál során dinnyefaragó versennyel, lovagi tornával és számos érdekes programmal várták az érdeklődőket.

A dinnyeszeretők nagy örömére ebben az évben is ingyen dinnyekóstolás- és rengeteg-, a dinnyéhez kapcsolódó program várta a látogatókat, akik nagy számban jelentek meg Medgyesegyházán, a 24. Dinnyefesztiválon.

A fesztiválon arcfestés, kötélhúzás és dinnyés ételek versenye is várta az érdeklődőket. Mindezek mellett keresték a legnagyobb dinnyét is, a rendezvény egyik fő programja pedig a Lovagi Torna volt.

A programok között helyet kapott a dinnyefaragó verseny is, melyen számos nagyszerű alkotás született a lédús gyümölcsből.

A Szent László Emlékév alkalmából lovagi tornát tartottak Békéscsabán, a Szent László Utcai Általános Iskolában. A 8 fős csapatok öt helyi általános iskolából érkeztek és kipróbálhatták magukat például dárdahajításban, íjászatban és célba dobásban is.

5 békéscsabai általános iskolából érkeztek a Szent László Utcai Általános Iskolába a lovagi tornára. A kisdiákoknak különböző feladatokat kellett teljesíteniük, melyek után aranytallérokat kaptak.

A programot Békéscsaba Önkormányzata is támogatta, mi több, a torna ceremóniamestere Varga Tamás, a közművelődési csoport osztályvezetője volt.

A gyerekek kipróbálhatták a célba lövést, a nyilazást, szekeret húzhattak, valamint kerékpárról célba dobhattak lándzsával. A fizikai vetélkedő mellett a diákok Szent Lászlóról is kaptak sok fontos információt, majd számot is adhattak tudásukról, természetesen aranytallérokért.