e-sport

Ismét e sport versenyt rendeztek Békéscsabán. Az egyre népszerűbb virtuális sport a megyeszékhelyen is nagyon vonzó a fiatalok számára.

Az elektronikus sport résztvevői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videojátékokkal, ebből fakadóan - a játékos megjelölés mellett - e sportolóknak is nevezik őket. A Hearthstone egy kártyajáték, amely a világ egyik legnépszerűbb számítógépes játékán, a World of Warcraft-on alapul és alkalmas az e sportra.

A Hearthstone egy rendkívül népszerű számítógépes játék, a 2017-es adatok alapján több mint 70 millióan játszanak vele. A csabai versenyen a résztvevők - igaz hogy nem profiként vesznek részt, azonban így is - nagyon komolyan veszik a küzdelmet.

Egy e-sportról szóló napot rendeztek Békéscsabán, a Jaminai Közösségi Házban, ahol a békéscsabai és környékbeli fiatalok együtt űzhették ezt a játékot. A résztevő gamerek 3 féle játékban mérhették össze tudásukat.

Az e-sport a mai világban már egy megkerülhetetlen fogalommá nőtte ki magát, azonban kis hazánkban még nem kapta meg a kellő figyelmet. Ezért a szervezők célja nemcsak egy versenysorozat elindítása, hanem szeretnének egy összetartó közösséget kovácsolni Békés megyében, majd a későbbiekben, akár országos szinten is.

A résztvevő fiatalok három játékban mérhették össze tudásukat: a Fifa-ban, a League of Legends-ben és a Hearthstone-ban.

A rendezvény lényege, hogy kimozdítsák a fiatalokat és az e-sport nap keretében egy minőségi, közösségi programon vehessenek részt. Stábunk utánajárt, hogy a résztevő tinédzsereknek, melyek a kedvenc játékaik.

A következő megmérettetésre előreláthatólag szeptember közepén kerül majd sor.

 

10 darab 5 fős csapat mérkőzött meg egymással szombaton, Békésen a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban League of Legends bajnokságon.

Az E-sport rendezvényre Békés megye egész területéről érkeztek kezdő és veterán játékosok, hogy hazavihessék a külön erre az alkalomra készített kupákat és érmeket, valamint a győzteseknek járó további értékes nyereményeket. Továbbá a szervezést biztosító Time2Ace csapata más különlegességgel is készült a látogatók és a versenyzők számára egyaránt.

A versenyen résztvevő csapatoknak lehetőségük volt arra, hogy a lejátszott mérkőzésüket két, az E-sportban jártas és profi szinten is elismert játékos és menedzser elemezze ki. Így a játékosok olyan ismeretekkel és élményekkel gazdagodhattak a játékkal kapcsolatban, ami mind Békés megyében és az országban is egyedülállónak számít. Ezen felül pedig a versenyt élőben lehetett követni interneten, ahol a közvetítést két profi kommentátor tette színesebbé a nézők számára.