A Doni Emléktúrát már 18. alkalommal szervezi meg a Magyar Tartalékosok Szövetsége. A tavalyi évben a MATASZ Békés Megyei Szervezete is csatlakozott az országos rendezvénysorozathoz. Megyénkben második alkalommal menetelnek hősi halottaink emlékére.
A magyar hadtörténet egyik leggyászosabb napja 1943. január 12-e. A Don-kanyarnál a Vörös Hadsereg támadást indított a Magyar Királyi 2. Honvédi hadsereg ellen, akik jelentős túlerővel és haditechnikai fölénnyel találták szembe magukat. A harc következtében a 200 ezres fővel rendelkező magyar hadseregből 120 ezer fő sosem térhetett haza családjához a zord orosz télből.
A megemlékezések sora január 11-én, Tótkomlóson kezdődik, majd innen mennek a Csongrád megyei Nagymágocsra, az emléktúra ténylegesen onnan indul másnap. Nagymágocsról 12-én Árpádhalomra mennek, aztán 13-án Gádorost, utána pedig Orosháza-Szentetornyát veszik célba. Minden helyszínen koszorúzást és megemlékezéseket tartanak.