2018

A megyei vállalkozások részére szervezett  tájékoztatót a Békés Megyei Iparkamara annak érdekében, hogy a cégek képviselői információkat szerezzenek a 2018-as adóváltozásokkal kapcsolatban.

A nyugati országok között több olyan nemzet is van, ahol az adóhivatalok a legjobban kedvelt hivatali szervek az állampolgárok körében. Magyarországon nem ez a jellemző, ezért a NAV 2016-ban úgy döntött, hogy komoly változásokat eszközöl a hivatal felfogásában.

Ez a tendencia a számokból is jól látszik, ugyanis 2017-ben országos szinten 609 milliárd forinttal több adót sikerült realizálnia a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak, mint a korábbi évben. A tájékoztatón Dr. Kovács Tamás rövid tájékoztatója után, Dr. Ráfi Péter, a NAV Békés Megyei ügyfélkapcsolati osztályának vezetője és Nagyné Sztán Ilona ügyfélkapcsolati sajtóreferens az aktuális adóváltozásokról tartott előadást.

Idén is több helyen változik adózásunk, ezért a módosításokat érdemes figyelemmel követni, hogy tudjuk, melyik területen kell többet vagy kevesebbet fizetnünk az állam számára.

2018-től az internet áfája 13 százalékponttal csökken, ami így 5 százalék lesz. A hal áfáját is erre a szintre csökkentik, ez a tervek szerint jelentősen növelheti a rendszeresen halat fogyasztók számát. A hal mellett várhatóan a sertésbelsőségek is olcsóbbak lesznek, ugyanis a kedvezményes áfa kulcsot ezekre a termékekre is kiterjesztették.

A vállalkozásoknak ezentúl elég lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz bejelentkezniük, nem kell külön az önkormányzatnál is. Az adóhivatal a jövőben nemcsak a bejelentkezéshez szükséges adatokat továbbítja elektronikus úton az illetékes önkormányzatnak, hanem az iparűzési adóelőleg-kiegészítésről szóló bevallást is. Az adóbevallás ideje a többségnek nem változik, azonban az egyéni vállalkozóknak ezentúl február 25-ig meg kell ezt majd tenniük.

Címkék:

Idén a megszokottnál lényegesen több, naptár szerinti munkarendtől eltérő szabadnapnak örülhetnek a munkavállalók, hiszen összesen 9, 3 vagy 4 napos hétvége lesz.

Az üröm, az örömben, hogy ebből 6-ot szombati napokon le kell majd dolgoznunk. Március 15-e csütörtökre esik, az előtte lévő szombaton dolgozzuk le a pénteki napot. A húsvét április elsejére és másodikára, a pünkösd pedig május 20-ra és 21-re, így itt hagyományos, háromnapos hétvégékkel lehet számolni. Május elseje keddi nap lesz. Augusztus 20-a ismét egy háromnapos pihenőt jelent a munkavállalóknak, mivel hétfői napra esik. 2018-ban október 23-a keddi nap, így itt egy négynapos-, december 24-e pedig hétfő, így itt egy ötnapos hosszú hétvége lesz. Megkérdeztük a békéscsabai járókelőket, ők mit szólnak a számos szabadnaphoz és hogyan töltik majd ezeket?

Ahogyan hallhattuk, legtöbben családi körben töltik majd el a hosszú hétvégéket, melyek az idei évben rekordszámmal fordulnak elő.

 

Címkék: