sikeres pályázat

Sikeresen pályázott a Békés Megyei Kormányhivatal és 1220 millió forint vissza nem térítendő Uniós támogatást nyert „A Békés Megyei Kormányhivatal épületeinek energetikai fejlesztése” című projekt megvalósítására. A beruházás keretében a Kormányhivatal Gyulai Járási Hivatalának két épülete is megújult.

Magyarországon az energiafelhasználás mintegy 40%-a az épületeken belül történik. Ha ezeket jól szigeteljük és megújuló energiaforrásokat használunk, akkor további energia-megtakarítást tudunk elérni. Magyarország Kormánya ezért célul tűzte ki az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulást, mely célt a költségvetési szervek együttműködésével tervez megvalósítani. A projekt keretében a Békés Megyei Kormányhivatal a középületek felújításával növeli az energiamegtakarítást és csökkenti az épületek energiafelhasználását.

Sikeresen pályázott a Békés Megyei Kormányhivatal és 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert „A Békés Megyei Kormányhivatal épületeinek energetikai fejlesztése” című projekt megvalósítására.

Ünnepélyes keretek között adták át Békéscsabán a megújult Szerdahelyi út 2. szám alatti épületet, ami a Kormányhivatal megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztályának, valamint a Békéscsabai Járási Hivatal Agrárügyi Főosztályának ad otthont. Dr. Takács Árpád megnyitó beszédében elmondta, hogy a közigazgatást is átszervezték, így ma már az ügyfelek egy nyílt, támogató, együttműködő hatóságot találhatnak.

Az ingatlant 243 millió forint európai uniós támogatásból korszerűsítették, szigeteltek, nyílászárókat cseréltek, napelemes rendszert telepítettek, valamint a fűtési rendszert és a világítást is modernizálták.

Az AUT-PONT Alapítvány 2017-ben pályázatot nyújtott be egy új gépjármű beszerzése érdekében. A napokban átadták az elnyert akadálymentes gépjárművet, így a kisbuszt már használatba is vették az intézmény fiataljai.

Az AUT-PONT Alapítvány 2017-ben pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívására a fenntartásában működő TÁM-PONT Támogató Szolgálat számára, új gépjármű beszerzése érdekében. Februárban átadták az elnyert pályázati támogatásból megvásárolt akadálymentes gépjárművet, így a kisbuszt használatba vették az AUT-KÖZ-PONT Fogyatékosok Nappali Intézményének fiataljai.

A TÁM-PONT Támogató Szolgálat 25 autizmussal élő személy szakképzett kísérővel történő szállítását biztosítja munkanapokon Békéscsabán és környékén.

Az előző szolgálati autó - egy kisbusz - már 450.000 kilométert futott. Az új, korszerű, megbízható jármű szervizköltsége lényegesen alacsonyabb és az üzemanyagköltség is kedvezőbb lesz.

Ismét sikeresen pályázott Békéscsaba a Hiszek Benned programsorozat megrendezésére. A tavalyi kiváló visszajelzések után idén 5,7 millió forintból ismét színvonalas és motiváló programokon vehetnek majd részt a város fiataljai.

Az 5.7 millió forintos forrást a sportrendezvényekre az EMMI Sportért felelős Szakállamtitkársága biztosítja. Négy különböző programon vehetnek majd részt a csabai fiatalok. 2016 óta az önkormányzat vállalta annak a finanszírozását, hogy a Belvárosi Uszoda hétvégenként is nyitva tarthasson. Március 30-ig ennek költségét az EMMI állja majd. Emellett folytatódik a tavalyi nagy sikerrel zárult Sportolj Együtt Olimpikonokkal program is.

A Sportolj Együtt Olimpikonokkal rendezvény mellett Óvodai bukfencparádét és labda kavalkádot is rendez a város.