Hibaüzenet

Deprecated function: The each() function is deprecated. This message will be suppressed on further calls _menu_load_objects() függvényben (/home/csabatvh/public_html/includes/menu.inc 579 sor).

Csak tiszta forrásból…

A Lencsési Közösségi Ház és a Márvány Fotóműhely egy kiállítást rendezett a „Csak tiszta forrásból…” című fotópályázat zsűrizett alkotásaiból. A megmérettetésre a határainkon belül- és túl élő, és alkotó magyar fotósok jelentkezhettek. A tárlat megnyitójával egybekötve kiosztották a pályázat díjait is.

A „Csak tiszta forrásból…” elnevezésű fotópályázatot immáron 16. alkalommal szervezte meg a Márvány Fotóműhely és a Lencsési Közösségi Ház. A megmérettetés a március 15-i ünnephez kötődik és hagyományos, valamint digitális technikával készült, kizárólag fekete-fehér képekkel vehetnek részt rajta a versenyzők.

A több mint 600 alkotásból 50-et választott ki a zsűri, a döntés pedig nem volt könnyű, hiszen az előző évekhez hasonlóan idén is számos minőségi alkotás érkezett be a kiírásra. Az első helyezett „A Családfő” című alkotás lett. Készítője, Horosnyi Sándor stábunknak elmondta, hogy már néhány éve részt vesz a versenyen, de csak most sikerült a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára állnia.