polgárőr

Ifjú polgárőröket avattak Békéscsabán, a Vásárhelyi Pál Szakgimnáziumban. A diákok ezentúl számos feladatban segíthetik a rendvédelmi szerveket, így a katasztrófavédelmi helyzetekben, a környezetvédelemben vagy akár a bűnmegelőzésben is.

Közel 80 diák tett fogadalmat, így már aktívan megkezdhetik pályafutásukat ifjú polgárőrként. A gyerekek között nagyon sok a rendészeti képzésben tanuló diák, számukra már nem idegen a rendészeti szervekkel való közös munka.

A szövetség létrehozásában egyrészt a polgárőrök fiatalítása volt a cél, valamint a következő generáció betanítása.

A polgárőrök törvénye konkrétan meghatározza, hogy milyen feladatokban vehetnek részt a fiatalok, mint például a katasztrófavédelmi helyzetekre való felkészülésben, az idősvédelmi- vagy környezetvédelmi programokban, de akár a bűnmegelőzésben is szerepet vállalhatnak.

A hétvégén rendezték meg a X. Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny megyei döntőjét. A csapatoknak elméleti és gyakorlati feladatokat is meg kellett oldaniuk.

A hagyományoknak megfelelően a Békési Városi Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében valósult meg a megmérettetés.  A versenyre 10 négy fős csapat nevezett be, így összesen 30 polgárőr mérte össze tudását ezen a napon. A rendezvény kezdetén Pardi Ildikó rendőr alezredes ismertette a szabályokat a résztvevőkkel.

- Ez egy felmenő rendszerben zajló, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság által meghirdetett felmenő rendszerű szakmai verseny megyei fordulója, amelyet a városi fordulók előztek meg. Innen a legjobb két fő továbbjut az országos döntőre, amire szeptemberben, Budapesten kerül sor – osztotta meg a kiírás részleteit Pardi Ildikó rendőr alezredes, a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára.

Címkék:

Elméleti és gyakorlati tudásukat is összemérték az önkéntesek.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság július 12-én Békésen rendezte meg a X. Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny megyei döntőjét. A rendezvény a Békési Városi Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében valósult meg. A megmérettetésre a rendőrkapitányságok 10 négyfős csapatot neveztek be, a versenyzőket a rendezvény megnyitóján Ladányi Zoltán r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Békési Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte. Az elméleti tesztek kitöltését, feladatok megoldását követően gyakorlati pályán tették próbára ügyességüket, felkészültségüket az önkéntesek. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője, Pelleg József r. alezredes, rendőrségi főtanácsos hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a polgárőrök korszerű ismeretekkel rendelkezzenek, kövessék a közlekedési szabályok változását és példamutatóan be is tartsák az előírásokat.

Címkék:

A Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság közlekedésbiztonsági témájú versenyt szervezett az önkénteseknek. A rendezvényen 6 csapat mérte össze tudását.

A Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság június 21-én tartotta a X. Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny városi fordulóját Békéscsabán. A rendezvényt a Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége is támogatta azzal, hogy helyszínt biztosított a megmérettetésnek. A gyakorlati feladatokat a Ford Hovány által biztosított járművel teljesítette a résztvevő 6 csapat 18 polgárőre.

Címkék: