Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A mezőberényi piactéren mutatta be a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, hogy az ünnepek alatt egy apró figyelmetlenség is mekkora kárt tud okozni. Egy nagyobb konténerben kialakított szobát alig két perc alatt leptek el a lángok.

Mára már hagyománnyá vált az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által rendezett „Lakástűz egy konténerben” című rendezvény. A program célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét az adventi és karácsonyi időszakban a nyílt lángú világító eszközök, gyertyák és a karácsonyfán elhelyezett csillagszórók veszélyeire.

Manapság egyre kevesebb karácsonyfatűzhöz riasztják a tűzoltókat, mint az elmúlt években. Az adventi, karácsonyi időszakban általában a csillagszórók és az adventi koszorúk okozzák a lakástüzeket.

A bemutatón nem csak a karácsonyfatűzre hívták fel a figyelmet, hanem a konyhákban előforduló tűzre is, amikor is az emberek a tűzhelyen felejtik az ételt.

A gyakorlat legfőbb célja az volt, hogy a Körös Mentőcsoport az öt évvel ezelőtt megszerzett nemzeti minősítését megújítsa, illetve bemutassa személyi állománya-, valamint eszközeinek alkalmazhatóságát a katasztrófák elleni védekezésben.

A Körös Mentőcsoport a hétköznapokban is gyakran részt vesz mentésekben, kutató, felderítő feladatokban, így a minősítés megújítása kiemelten fontos számukra.

A gyakorlat feltételezése szerint szeptember első felében rendkívül csapadékos időjárás érintette Békés megye déli területét, mely elsősorban Mezőhegyesen belvízi elöntésekhez vezetett, veszélyeztetve a lakóházakat. A településen hat óra alatt több, mint száz mm csapadék hullott, továbbá a 100-130 km/h közötti orkán erejű szél mintegy száz épületben- és az elektromos hálózat elemeiben okozott jelentős károkat és az áramszolgáltatásban is fennakadásokat okozott. Az orkán erejű szél miatt megrongálódott a cukorgyár épülete, több helyen beszakadt a tetőszerkezet, melynek következtében három dolgozó vélhetően a romok alatt rekedt, hollétükről nincs információ. Az eltűnt dolgozók felkutatására bevetették a Körös Mentőcsoport kutyás kutató- és drónos egységét.

A társasházak tűzvédelmi kérdéseiről tartott tájékoztatót a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Ez volt az egyik eleme annak az országos lakástűz-megelőzési programnak, mely egy három napos tájékoztató akciót is magába foglal.

Lehet-e bútort, kerékpárt, motorkerékpárt, virágot tárolni a lépcsőházban és a folyósón? Miért fontos a Tűzvédelmi házirend, és milyen előírások vonatkoznak rá? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tisztáznak a katasztrófavédelem munkatársai azokkal, akik közvetlenül hozzájuk fordulnak egy három napos akció keretében.

A társasházak közlekedőin történő tárolás megítéléséhez elsődlegesen azt szükséges tisztázni, hogy a közlekedő a társasház kiürítési számításakor menekülési útvonalként vették-e figyelembe, vagy csupán közlekedési területként.

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megtartotta évértékelő tiszti értekezletét, ahol megtudtuk, hogy a tavalyi évben a vezetőség fő céljai között szerepelt a minőségi szakmai munka további fejlesztése, valamint a valós társadalmi igényekre történő reagálás.

A katasztrófavédelemnél a 2015-ös év a megelőzés éve volt, tudtuk meg Tóth Tibor tűzoltó ezredestől. Az értekezlet keretein belül több díjat is átadtak és a jövőbeni tervekről is beszéltek.

- Jelentem, hogy a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és szervezeti egységei 2015-ben sikeresen és eredményesen teljesítették feladataikat. Igazgatóságunk személyi állományának valamennyi tagja helyt állt a normál időszaki feladatokban, veszélyes helyzetekben, tűz és káreseti beavatkozások során, valamint a beavatkozásokat követő lakosságvédelmi intézkedések végrehajtásában. – mondta el Tóth Tibor tűzoltó alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelem megyei igazgatója

Orosházán rendezték meg idén a TFA-t, azaz a Legerősebb Tűzoltók versenyét. A megmérettetés már 10 éve várja a hivatásos és az önkéntes lánglovagokat, ám most először ad otthon a programnak vidéki város. A délelőtt folyamán összesen 81-en álltak rajthoz.

Horváth Róbert, a verseny főszervezője volt az első induló a 10. Országos TFA versenyen. A Legerősebb Tűzoltóknak szervezett megmérettetés Kanadából indult, később meghonosodott és népszerűvé vált Európában. 

- Magyarországon 10 éves múltra tekint vissza, Kanadából indult a Toughest Fireman Alive, azaz a legkitartóbb tűzoltók viadala, Békés megyében ez az első verseny. Magyarországon eddig kilencet a főváros rendezett, ők gyakorlatilag egy országos, illetve nemzetközi bajnokságot tudtak szervezni, nekünk az idő rövidsége miatt csak egy országos versenyre lehetett esélyünk – emelte ki Horváth Róbert főszervező.

Teljes terjedelmében égett egy száz négyzetméteres családi ház Dobozon, szombat éjjel. A Békéscsabáról kivonuló hivatásos tűzoltók fél óra alatt megfékezték a lángokat. Az épületben senki nem tartózkodott, a tulajdonos, a ház melléképületében töltötte az éjszakát.

Még mindig lehetett látni a romok közül felbukkanó füstöt, amikor híradónk stábja a helyszínre érkezett. A ház tetőszerkezete és belseje teljesen kiégett, szinte csak a falak tanúskodtak arról, hogy itt egy családi ház állt valaha. A tulajdonos fél tíz körül tért nyugovóra. A tűzoltókat a szomszédok riasztották.

- Augusztus 24-én éjjel fél 1 körül érkezett a jelzés a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központjába, hogy egy kb. 100 négyzetméteres ház ég teljes terjedelmében, Dobozon az Ady Endre utcában. A békéscsabai hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, két gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval – mondta el Dr. Nagy Szilvia tűzoltó főhadnagy, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A sajtó jelenlétében vizsgálták a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai a 44-es számú főúton közlekedő gépjárműveket. Augusztus 6-án a veszélyes áruk közúti szállításán túl a szakemberek azt is ellenőrizték, hogy a teherautók, kamionok raktere nem rejt-e radioaktív anyagot.

Forgatásunk idején egy kisteherautót intettek le a Békés Megyei Katasztrófavédelem szakemberei a 44-es számú főúton Békéscsaba és Kondoros között. Nem véletlenül, hiszen ADR, azaz veszélyes áru szállítással kapcsolatos ellenőrzés zajlott.

- Ez a hatósági kontroll egyfajta megelőzést szolgál, a cél a balesetek kockázatának a csökkentése. A nemrég rendszerbe állított sugár felderítő egység egy modern jármű, ami speciális felszerelésekkel rendelkezik és akár mozgó autókban, kamionokban is ki tudja mutatni a sugárzó anyagok jelenlétét – mondta el Dr. Nagy Szilvia tűzoltó főhadnagy, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Oldalak