Sport

Békéscsaba városa ismételten egy országos diákolimpiai döntő házigazdája lesz.  Február másodikán 19 megyei győztes-, valamint a főváros legjobb csapata vetélkedik majd az Futsal Diákolimpia országos bajnoki címéért.

Az országos Futsal Diákolimpiai döntőben összesen 20 együttes, 19 megyei győztes, valamint a főváros legjobb csapata mérkőzik meg egymással a bajnoki címért. A mérkőzésekre két helyszínen kerül sor: a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében, illetve a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokban. Békés megyét a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola teremlabdarúgói képviselik.

A megyét képviselő csapatoknak először megyei szinten kellett megmérkőzniük más iskolákkal, ahonnan a legjobbak jutottak be a döntőbe. Az esemény két napos lebonyolítása miatt az ide érkező csapatoknak kollégiumi elhelyezés lesz biztosítva.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre február 4-én, vasárnap 15 óra 15 perckor kor kerül majd sor a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokban.

Jégkorong fesztivált rendeztek Békéscsabán. A barátságos mérkőzéseken nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy minden pályára lépő fiatal jól érezze magát.

2016 végén alakult Békéscsabán az első jégkorong csapat, Csabai Farkasok Jégkorong Egyesület néven. Azóta a klub egyre népszerűbb a fiatalok körében, ezt jól mutatja a most megrendezett Csabai Jégkorong Fesztivál, melyen rengeteg fiatal gyűlt össze a barátságos megmérettetésre.

Attól függetlenül, hogy a szezon már elkezdődött, továbbra is lehetőségük van a gyerekeknek csatlakozni a farkasokhoz.

A Csabai Farkasoknál már közel negyven kis jégkorongozó kergeti a pakkot. Közülük kérdeztünk meg néhányukat, hogy miért pont ezt a sportot választották.

A férfi NB I B Piros csoportjában szombaton a Békés kosárlabdacsapata találkozott a Miskolccal. A győzelem megszerzése mind két fél számára fontos feladat volt és ennek megfelelően léptek pályára a csapatok.

Békés kosárlabdacsapata ideiglenes hazai pályán fogadta a Miskolci Egyetem Atlétikai és Futball Club csapatát Békéscsabán az Evangélikus Gimnázium Tornacsarnokában. A mérkőzés előtt a két csapat szorosan egymás mellett állt a tabellán, így az összecsapás fontos találkozónak ígérkezett. Ennek megfelelően a pályán végig presztízs hangulat uralkodott, az első kettő etapban pedig fej-fej mellett haladt egymás mellett a két csapat a pontszerzésben. A 15 perces félidőt követően a miskolciak láthatóan magasabb fokozatra kapcsoltak és remek védekezésüknek köszönhetően a Békés támadásai rendre kudarcba fulladtak. A vendéglátó gárda taktikailag már nem tudott új dolgokat mutatni és a harmadik negyedben a Miskolc már több mint 10 pontos előnyre tett szert, melyből már nem is tudtak csökkenteni a hazaiak. A mérkőzés ezzel vendégsikerrel ért véget: A Békés csapata 80:104-es végeredménnyel maradt alul.

Európa egyik legnagyobb utánpótlás röplabda-akadémiája létesül Békéscsabán. A tervekben többek között eszközbeszerzés, munkacsarnok építése és kollégiumi szálláshelyek kiépítése is szerepel.

Európai tekintetben is egyedülálló röplabda-akadémia létesül Békéscsabán. A projektről most, közel kétéves előkészítő munka után született érdemi döntés: az akadémia fejlesztésére a magyar kormány 1 milliárd 878 millió forintos támogatást biztosít, mely a Magyar Röplabda Szövetségen keresztül, többéves bontásban érkezik majd a BRSE-hez.

Baran Ádám, a klub elnöke a Csaba Televíziónak elmondta, a támogatás kizárólag sportinfrastruktúra-fejlesztésre és utánpótlás-

neveléssel kapcsolatos kiadásokra használható majd fel és többek között új csarnok, valamint új kollégiumok épülnek majd belőle.

30. alkalommal startolt el a Szilveszteri Futógála melyet a Békéscsabai Atlétikai Klub szervezett.

Már hagyomány, hogy szilveszter napjának reggelén a sportolni vágyók a békéscsabai Városi Sportcsarnoknál gyülekeznek, és három távban mérhetik össze tudásukat. A hideg idő és az eső sem szegte kedvüket a nevezőknek, hiszen rengetegen kilátogattak az eseményre. Az első rajtot Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere és Márton Anita olimpiai súlylökő indította el.

A futógálán ezúttal is két rajtot rendeztek. Először a családok és a 60 év feletti amatőr futók indultak el, majd ezt követően az igazolt versenyzők, a bátor amatőrök, az általános iskolás futók, illetve az önszorgalomból futók rajtoltak. A verseny most is az élményről és a jókedvről szólt.

Idén is sokan érkeztek a családjukkal, jelmezben vagy éppen a család kedvencével.

Rendhagyó sportgálát rendeztek Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban. A meghívott vendégek egy ünnepi műsoron vehettek részt a jelen és a múlt legsikeresebb békéscsabai sportolói tiszteletére.

Az ünnepség kezdete előtt megnyitották a Békéscsaba 300 programfolyam első tárlatát - mégpedig Ónodi Henrietta, az 1992-es barcelonai tornász olimpiai bajnok relikviagyűjteményéből.

Ónodi Henrietta díszvendégként érkezett a gálára, ám nem volt egyedül, Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó és Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó és is jelen volt az eseményen, akik szívesen emlékeztek vissza sikereikre.

A város három élő olimpiai bajnokát beválasztották a Békéscsaba Halhatatlan Sportcsillagai közé és kézlenyomataikat meg is örökítették a jövő számára. 2017-ben rengeteg békéscsabai sikert jegyezhettünk fel. Ónodi Henrietta egyik edzőjének, Unyatyinszki Mihály tornász mesteredzőnek és Kormos Mihálynak, a Békéscsabai Röplabda SE szakmai igazgatójának átadták a Békéscsaba Sportjáért kitüntetéseket.

10 darab 5 fős csapat mérkőzött meg egymással szombaton, Békésen a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban League of Legends bajnokságon.

Az E-sport rendezvényre Békés megye egész területéről érkeztek kezdő és veterán játékosok, hogy hazavihessék a külön erre az alkalomra készített kupákat és érmeket, valamint a győzteseknek járó további értékes nyereményeket. Továbbá a szervezést biztosító Time2Ace csapata más különlegességgel is készült a látogatók és a versenyzők számára egyaránt.

A versenyen résztvevő csapatoknak lehetőségük volt arra, hogy a lejátszott mérkőzésüket két, az E-sportban jártas és profi szinten is elismert játékos és menedzser elemezze ki. Így a játékosok olyan ismeretekkel és élményekkel gazdagodhattak a játékkal kapcsolatban, ami mind Békés megyében és az országban is egyedülállónak számít. Ezen felül pedig a versenyt élőben lehetett követni interneten, ahol a közvetítést két profi kommentátor tette színesebbé a nézők számára.

Budapesten a keddi napon indult be igazán "nagyüzem", folyamatosan működött a hat pást és a három ring a WAKO Kick-boksz Világbajnokságon. A tegnapi napot a delegációk vezetői a magyar Parlamentben rendezett díszvacsorával zárták, ami jelezte a világbajnokság megbecsültségét.

A Békés megyeiek, csakúgy, mint a hétfői, nyitó napon , felemás mérleggel zártak a nap végére. Point-fighting- ban 79 kg-ban a junior Európa-bajnok Opauszki Dávid csapott össze a törökök rutinos,  tavaly Európa-bajnoki bronzérmes versenyzőjével, Husszein Semserci-vel. Szoros mérkőzés alakult ki, "Opa" kicsit görcsösen vívott a nagy akarás miatt. Az első menetben még vezetett, a második menetben a török egyenlített aki a harmadik menetben minimális előnnyel nyert 11:9 arányban. A vége kapkodósra sikerült. Opauszki Dávid megtett mindent, helytállt, nem törte meg a vereség, már a jövőre gondolt.

A 18 éves békéscsabai testépítő, Rakonczás Péter az elmúlt időben több nívós versenyen is elindult, ahonnan szép eredményekkel tért haza. A fiatal sportoló a sportágról és annak velejáróiról beszélt edzés közben.

Ismét békéscsabai sportsikernek örülhetünk, Rakonczás Péter egy romániai versenyen második helyezést ért el és szintén ezüstéremmel térhetett haza  a Body Sport Kupáról, amivel a fiatal testépítő két világbajnokságra is kvalifikálni tudta magát.

A testépítők diétájának utolsó szakaszában az egyik legnagyobb szerepet a vízhajtás kapja és a versenyek előtt 1-2 nappal már a vízbevitelt is csökkenteni kell, ezzel párhuzamosan viszont a szénhidrát bevitele kerül előtérbe. Egy biztos, hogy a sikernek ára van.

A 18 éves békéscsabai fiatalnak rengeteg terve van, az edzésmunka pedig bizonyítja, hogy igen reálisak az elképzelései. Ahogy ő is mondta, a sportág egyik kulcsa a kitartás, Rakonczás Péter pedig ebből nem szenved hiányt.

Medovarszki János tiszteletére emléktábla avató és névadó ünnepséget tartottak Békéscsabán. A Tünde utcai futófolyosó ezentúl az egykori kiváló sportember nevét viseli.

Medovarszki János 1937. október 27-én született Békéscsabán. Kimagasló sport és játékvezetői karriert tudhatott maga mögött, többek között tanító, testnevelő tanár, atléta és atlétikai edző volt. Az évek során kiváló eredményeket ért el, viszont a legkiemelkedőbb nemzetközi eredménye az 1965-ös, budapesti Universiadén szerzett 3. helye volt. 1992-ben, nyolc esztendőn keresztül tagja volt a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának. Medovarszki János edző 2014. szeptember 11-én hunyt el.

Dr. Ferenczi Attila felkarolta ezt az ügyet és a közgyűlés elé terjesztette, akik ezt egyhangúan elfogadták, így a Tünde utcai futófolyosó a nagyszerű sportember és edző nevét viseli ezentúl. Dr. Ferenczi Attila Medovarszki János pedagógusi pályájáról emlékezett meg.

Szarvas Péter polgármester személyes élményekkel emlékezett vissza a kiváló sportemberre.

Oldalak