felvonulás

Vitézek töltötték meg a belváros utcáit Békéscsabán, invitálva a járókelőket a VI. Békéscsabai Vitézi Játékokra. A felvonulás résztvevői korhű ruházatban és fegyverzetben meneteltek a Gabonamúzeumig, ahol kezdetét vette a középkori mulatság.

Az V. Békéscsabai Vitézi Játékok nemzetközi hagyományőrző fesztivál egy felvonulással vette kezdetét. A menet alatt a zászlóvivők és a dobosok különböző mutatványokkal kápráztatták el a közönséget, majd a városházához érkezve a vitézeket és a nemeseket Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere is köszöntötte.

A köszöntés után a sokaság továbbindult és elhagyta a főteret. A Gabonamúzeum területére érve számos bemutató vette kezdetét. A hatalmas teret vitézek, népművészek és trubadúrok népesítették be, a látogatók közül szinte mindenki megtalálta a neki tetsző programot. A rendezvény egyik célja az volt, hogy minél több ország vitézeit és lovagjait megismerhesse a közönség.

A hagyományok jegyében ünnepelték a népszerű gyümölcsöt, a szilvát a 21. Szarvasi Szilvanapokon. A fesztiválon a gasztronómiai programok mellett több koncert is és az elmaradhatatlan felvonulás várta az érdeklődőket.

21. alkalommal rendezték meg Délkelet-Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális fesztiválját, a Szarvasi Szilvanapokat. A háromnapos rendezvény a szarvasi szilva és a hozzá kapcsolódó hagyományok jegyében telt. Sok-sok szilvalekvár, szilvapálinka, szilvás sörök és sütemények, valamint élőkoncertek, családi- és gyermekprogramok és az elmaradhatatlan felvonulás várta az érdeklődőket.

A vásári forgatagban sok árus kínálta az ízletes gyümölcshöz kapcsolódó, hagyományőrző termékeit.

A látogatók megkóstolhatták a különböző hagyományőrző egyesületek termékeit is.

Hagyományőrző Családi Napot rendeztek Mezőmegyeren. Árpád Vezér Ünnepén a szervezők felvonulással, valamint számos érdekes programmal várták az érdeklődőket.

Hagyományőrző Lovas-Dobos felvonulással indult Árpád Vezér Ünnepe Békéscsabán. A Jókai Színház előtti téren a Tűz-Kör Dobkör Egyesület tartott bemutatót az érdeklődőknek.

A rendezvényre Hollandiából is érkezett dobkör, méghozzá a Bana La Wo, akik szintén egy remek produkcióval szórakoztatták az arra járókat.

A Tűz-Kör Közhasznú Egyesület már több éve szervez ilyen rendezvényeket. Az eseményen mindenki számára kínáltak programokat, a gyerekeket többek között népi játékokkal várták.

A rendezvényen a honfoglalás kori hagyományokat és szertartásokat is felidézték.

A számos érdekes program mellett solymászbemutatóval is várták a kilátogatókat Mezőmegyeren, Árpád Vezér Ünnepén.