Békés Megyei Kormányhivatal és a Közlekedéstudományi Intézet

A Békés Megyei Kormányhivatal és a Közlekedéstudományi Intézet már kilenc éve tart tavaszköszöntő motoros tréninget annak érdekében, hogy szezon kezdetével a motorosok visszaszokjanak a járműveikkel való közlekedésre.

Idén is megrendezte a Békés Megyei Kormányhivatal és a Közlekedéstudományi Intézet az Évadnyitó Motoros Tréning elnevezésű rendezvényt, melyre immáron kilencedik alkalommal került sor. A jelenlévőknek lehetőségük nyílt KRESZ pályán gyakorolni, illetve egy elméleti képzésen is részt vehettek, ahol átismételhették a korábban tanultakat a Békés Megyei Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével.

A főosztályvezető hozzátette, hogy a motoros balesetek áldozatainak 70%-a 35 év alatti, így fontosnak érzik, hogy megszólítsák és minél több vezetéstechnikai ismertet adjanak át ennek a generációnak a biztonságosabb motorozás érdekében.