aratónap

XXI. alkalommal rendezték meg Szarvason az Aratónapot. Az érdeklődők betekintést nyerhettek az aratás folyamatába, továbbá az idei év terméséből készült új kenyeret is megkóstolhatták.

XXI. alkalommal rendezték meg Szarvason az Aratónapot, ahol a délelőtt folyamán megismerkedhettek az érdeklődők az aratás folyamatával. A szervezők figyeltek arra, hogy legalább ezen a napon, de teljes egészében visszahozzák azt a hangulatot, amit egykori elődeink teremtettek meg, amikor az aratásra került a sor.

Az aratás szimbolikus esemény és több mint egy klasszikus munka, hiszen az egész éves munka lezárásaként is tekintünk rá. Egykor közösségi munkának számított, így az aratás során a gazdák minden munkája értelmét nyerte, hiszen ez azt jelentette, hogy a következő aratásig a mindennapi kenyér már biztosítva volt.

A fesztivál részeként Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, illetve Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is segédkezett az aratásban.

Az eseményen újabb 4 évre Jakab Istvánt választották elnöknek, a szervezet egyik alelnökének pedig, dr. Kulcsár László a MAGOSZ Békés megyei elnöke lett. A jövőbeni tervekről és a kitűzött célokról Szarvason kérdezte meg stábunk a tisztségviselőket.

A szarvasi aratónapra látogatott megyénkbe Jakab István a MAGOSZ újraválasztott elnöke. A szervezet vezetője kérdésünkre elmondta, a szövetség a közelmúltban egy alapos helyzetelemzést hajtott végre, amit követően elkezdődhetnek a jövőbeni feladatok végrehajtásai. Hozzátette, az elkövetkező időszakban a fejlesztések olyan területeken, és olyan céllal kell, hogy megvalósuljanak, ami az agrártermelés legalább megduplázását eredményezi.

A MAGOSZ elnöke kiemelte Békés megyének csodás értékei és elkötelezett szakemberei vannak. Hozzátette, a megyéből számos nagyszerű program indult el amely megvalósításában is számítanak ezekre a kiváló szakemberekre. 

Ismét összegyűltek az agráriumban dolgozó szakemberek, valamint az érdeklődők, hogy az eddigi munka gyümölcsét, az új kenyeret ünnepeljék. Az esemény az aratás mellett a nemzetiségek összetartozását is jelképezte.

Az idei találkozón az időjárás nem volt kegyes a szervezőkkel. Miután a tüzek kialudtak a bográcsok alól, és mindenki elfogyasztotta az ebédet, a színpadi műsorokkal folytatódott a program. A hagyományos Aratónap és Kárpát-medencei Nemzetiségek Találkozója a kenyér ünnepe mellett a hagyományok megőrzéséről és felelevenítéséről is szól.

- A mi korosztályunk még emlékszik arra, ahogy szüleink, nagyszüleink végezték ezt a nehéz munkát, ami ilyenkor volt az aratás, a cséplés, a betakarítás az új kenyér, majd a felkészülés a télre, éppen ezért ezt fel kell eleveníteni és átadni a jövőnek ezeket a szokásokat – hangsúlyozta Závoda Ferenc, a Szarvasi Gazdák Nemzet Hagyományőrző Egyesületének elnöke.

Címkék: