Az „út- és járdafelújítás” tárgyú projekthez kapcsolódó feladatok ellátása
Interjú készült Herczeg Tamás országgyűlési képviselő úrral az „út- és járdafelújítás” tárgyú projekthez kapcsolódó feladatok ellátásáról
Melyek a legfontosabb információk a beruházással kapcsolatban?
Herczeg Tamás:
A Magyar kormány tavalyi döntése alapján belterületi utak felújítására, illetve belterületi utak építésére, több mint 7 milliárd forintot kapott az önkormányzat. Az önkormányzati képviselők és a lakosság igények alapján elkezdődött egy olyan munka, ami azt eredményezi, hogy a következő néhány hétben egy közbeszerzési folyamat lezárultával, 46 útszakaszon indulhat majd aszfaltozás. Azoknak az utaknak, amelyek korábban nyáron poroltak télen, vagy esős időben sárosak voltak. További körülbelül 40 utcának a kivitelezési munkái később indulnak el, de a tervek szerint 2022 végéig ezek az építési munkák elkészülnek. Ez az egyik nagyon fontos eleme a beruházásnak. A másik pedig az, hogy szintén ebben az esztendőben, reményeink szerint néhány hónapon belül elindul majd, ütemezetten 63 utcaszakasznak a felújítása. Nagyon sok olyan útszakasz van, amire ráfér az, hogy rendbe tegyék. Ne csak kátyúzzák, hanem egy kicsit szélesebb körű munkálat történjék. Azt is érdemes hozzátenni, hogy 2,3 milliárd forintnyi forrást kapott szintén az önkormányzat egy tavalyi kormányzati döntés alapján arra, hogy járdákat építsen és járdákat újítson fel.
A csabaiak régóta várnak már egy ilyen mértékű infrastrukturális beruházásra?
Herczeg Tamás:
Ez pontosan így van. Egy nagyon régóta várt beruházás, hogyha látjuk a város fejlődését, akkor szembetűnő az, hogy nagyon sok olyan kertvárosias része van a településnek, ahova kiköltözött a város lakosságának egy része, vagy vidékről települtek oda. A lakosságszám örvendetes gyarapodásával nem tudott lépést tartani az infrastruktúra fejlődése, ezért amikor az elmúlt esztendőben a miniszterelnök úrral személyesen tárgyaltunk, akkor az én kifejezett kérésem volt az, hogy ezt az infrastrukturális lemaradást lehetőség szerint próbálja meg megszüntetni. Nem lesz minden út pormentes Békéscsabán ez alatt a másfél, két év alatt, de a most poros utak nagyobb része aszfaltos lesz. Az is fontos dolog, hogy 63 olyan utcaszakasz rekonstrukciója is megtörténik ahol most jelentős és jogos elégedetlenség arra nézvést, hogy rossz minőségűek az utak. Az, hogy sok kerékpárút épül Békéscsabán, az hogy járdák újulnak meg és új járdaszakaszok készülnek, az hogy az úthálózat fejlődik, azt a célt szolgálja, hogy a békéscsabai lakosok egy élhetőbb körülményeket biztosító a városban éljenek.
Az utóbbi 30 évben volt e hasonló volumenű infrastrukturális fejlesztés Békéscsabán?
Herczeg Tamás:
Igyekeztem ennek utánanézni, igyekeztem úgy utána nézni, hogy pontos információink legyenek, és ne legyen nagyotmondás az amit most fogok állítani. Úgy tűnik, hogy az elmúlt évtizedekben, sőt, hogyha korábbi időszakokat nézünk, akkor is az a megállapítás, hogy nem volt még két olyan éve Békéscsabának, amikor ilyen jelentős mértékű járda, kerékpárút és útfejlesztés zajlott volna. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez két dologból áll. Egyrészt ahol nincs kerékpárút, járda, út ott sokhelyen lesz, másrészt, ahol korábban létesültek, ott ezeknek egy jó része felújításra kerül. Ilyem mértékű infrastrukturális fejlesztésen Békéscsaba közúthálózata még nem esett át.

AZ OLDAL TETEJÉRE
Új hozzászólás