Az „út- és járdafelújítás” tárgyú projekthez kapcsolódó feladatok ellátása
Interjú készült Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármesterével az „út- és járdafelújítás” tárgyú projekthez kapcsolódó feladatok ellátásáról
Itt állunk a Mikes utcában, ami hamarosan aszfalt felületet fog kapni. Mit kell tudni arról a projektről, amiben ez magvalósul majd?
Szarvas Péter:
Jaminában a Mikes utcában állunk éppen és az adja az apropót, hogy nemsokára a Mikes utca, amely jól láthatóan szilárd burkolat nélküli, egy teljesen új szilárd aszfaltburkolatok fog kapni. Tudjuk jól, hogy a csabaiak közérzetét jelentősen befolyásolja az, hogy milyen az utcák és a járdáknak az állapota. Most egy olyan lehetőséghez jutottunk a magyar kormány támogatásával, amely útépítést, útfelújítást, járdaépítést és járdafelújítást tartalmaz. 100 százalékban támogatja a magyar kormány és volumenét tekintve ez a program soha nem látott mértékű összesen, több mint 9 milliárd forintot tudunk a közterület infrastruktúra felújítására költeni majd Békéscsabán. A Mikes utca azért is egy jó példa, mert az itt lakók nagyon sokszor jelezték, hogy szeretnék, hogyha az utcájuk szilárd burkolatot kapna. Jártam is itt néhány évvel ezelőtt utca fórumon, ezért szimbolikus is a Mikes utca sorsa. Szeretném az itt élőket megnyugtatni, hogy az útépítések első ütemében benne van a Mikes utca. A folyamat most ott tart, hogy rövidesen kiválasztásra kerül majd a kivitelező cég és azt követően szerződéskötése kerül sor, utána pedig munkaterület átadás. Várhatóan a nyáron elindul a Mikes utca szilárd burkolattal való ellátásának a beruházása. Első ütemben másik 45 csabai földes utca burkolása el fog indulni az idén nyáron és ezt követően további ütemekben kerül sor majd még szilárd burkolatok beruházására, járdaépítésre, járda felújításra és nagyon sok helyen a széttöredezett utak felújítására is.
Melyek a legfontosabb információk a járdafelújításokkal kapcsolatban?
Szarvas Péter:
Járda felújításra 2 milliárd forint körüli összeget tudunk eltölteni. Az egyéni képviselőkkel az önkormányzat egyeztetett, hogy az egyes városrészekben melyek, azok a járda szakaszok, amelyek kritikus állapotúak, balesetveszélyesek széttöredezettek. Ez alapján összeállt már egy lista és a járdafelújításoknak és az építéseknek is az első üteme a nyáron el fog indulni. Rövidesen sor kerül itt is a kivitelező kiválasztására. Itt a pontos lista még nem véglegesedett ezt még a csabaiak nem ismerik, de rövidesen közzé fogjuk tenni ezt is.
Békéscsaba úthálózatában maradnak e még földes utak?
Szarvas Péter:
Igen, tehát ebből a forrásból nem tudjuk csak körülbelül a földes utcáink a belterületi földes utcáinknak a kétharmadát leaszfaltozni. Még mindig maradnak, földes utcák természetesen arra törekszünk, hogy ezen utcák esetében is tervekkel rendelkezzünk arra az esetre, ha további támogatást tudunk kapni akár a magyar kormánytól, akár más külső forrásból. Azt el kell mondani, hogy olyan nagy összegű források kellenek, hogy ezt külső segítség nélkül az önkormányzat nem tudja megoldani, ezért óriási jelentőségű most, hogy az útépítés az útfejlesztést, illetve a járdafejlesztést a magyar kormány 2021-ben 100%-ban finanszírozza.
Polgármester Úr, hogyan látja a lakosok mennyire igényelték ezeket a fejlesztéseket?
Szarvas Péter:
A fogadó óráimon, illetve a felém irányuló kérdésekben nagyon nagy arányt képviselnek az olyan lakossági felszólalások, amelyek az utcák állapotával vagy a járdák állapotával foglalkoznak. Azt tudom mondani, hogy nagyon érzékeny kérdés és óriási lépést fogunk tenni azért, hogy egyre több itt élő csabai közérzete javuljon, hiszen tudjuk jól, hogy a poros kátyús földes utca helyett, ha sima szilárd burkolat lesz, azt nagyon jól fogják fogadni az ott élők. A töredezett kátyús útburkolat helyett kap egy felújított szőnyeget, aszfalt szőnyeget az utca, akkor is nagyon jó hatást fogunk kiváltani. Tudni kell még azt, hogy ezek a munkálatok azzal járnak, hogy néhány hétig az adott utcában a közlekedés korlátozott lesz. Kosszal, zajjal a fog járni az útépítés már most elnézést kérek mindenkitől és türelmet kérek mindenkitől, de azt gondolom, megéri ez a néhány hétig tartó fennakadás zökkenő, mert utána minden rendezett lesz az adott utcában.

AZ OLDAL TETEJÉRE
Új hozzászólás