Sarah Clement a BRSE-nél
Amerikai centerrel erősített a magyar bajnoki címvédő Linamar - Békéscsabai röplabda SE csapata. A klub a szezon végéig szóló megállapodást írt alá a 24 éves Sarah Clement-tel, aki korábban az Utah University csapatát erősítette.
Már egy hete a csabai lányokkal edz az amerikai Sarah Clement, de érkezését csak hétfőn jelentette be a BRSE.
A 188 cm magas játékos korábban a Utah University csapatát erősítette, de hozzáállásával és játékával meggyőzte a csabai egyesület vezetését, így szerződést kínáltak neki.
-Évek óta kapcsolatban vagyunk egy amerikai ügynökséggel, aki rendre Európába hoz játékosokat. Egy héttel korábban Kormos Mihály szakmai igazgatóval Mariborba utaztunk egy játékos börzére és ott kerestük az optimális jelöltet és nagyon bízunk benne, hogy meg is találtuk őt- mondta el Baran Ádám a Linamar-Békéscsabai Röplabda SE elnöke.
A címvédő csapattól a szezon után távozott Leidgeb Noémi, így center poszton mindenképpen erősíteni kellett. Sarah Clement a szezon végéig írt alá szerződést a BRSE-nél. Kormos Mihály szakmai igazgató szerint jó igazolás volt az új center, akit nem csupán játéktudása, hanem személyisége miatt is hamar megkedveltek a lányok.
-Nagyon jó játékos, nagyon pozitív mentalitású. Befogadták egyből a lányok és megszerette egyből Békéscsabát és nagyon szimpatikus volt neki az, hogy egy kicsi város, nem túl nagy, de nem is túl kicsi. Nagyon élvezi az itt létet, aztán meglátjuk, hogy mit tudunk belőle kihozni, olyan 2-3 hónapon belül én úgy gondolom, eléri azt a formát, amit mi is elvárunk tőle és ő is saját magától és aztán meglátjuk- mondta el Kormos Mihály a Linamar-Békéscsabai Röplabda SE szakmai igazgatója.
A bajnokság kezdetéig még több, mint egy hónap van, remélhetőleg addigra Sarah is beilleszkedik a csapatba és az edzések is segítenek kihozni belőle a maximumot. A lány rutinos játékos már, hiszen közel 10 éve röplabdázik már.
-Tíz éve röplabdázom, 14 éves voltam, amikor elkezdtem játszani. Yutából származom, Amerikából a középiskolában és a főiskolán is röplabdáztam és most úgy döntöttem kipróbálom magam külföldön- mondta el Sarah Clement.
Baran Ádám az új igazolás kapcsán elmondta, hogy a csapat jelenleg teljesnek mondható, de az előző három évben sem ijedtek meg attól, hogy szezon közben változtassanak a csapaton, így ha szükséges lesz, igazolnak még játékosokat.
Szerkesztő: Gy. Tűri Zsanett
Operatőr: Incze László


AZ OLDAL TETEJÉRE
Új hozzászólás