Pénteken Kupadöntő!

Jó érzés ezt leírni, úgy, hogy ezúttal az aranycsata részesei lehetünk, hiszen az elmúlt években is vettünk már részt négyes döntőben, de eddig csak a bronzmérkőzések izgalmát, s hangulatát élhettük át.
 
Ezúttal az Érd Aréna 2200 főt számláló nézőtere valószínűleg megtelik, és várhatóan közel fél ezer viharsarki szimpatizáns vastapsa mellett indulhat útjára majd a labda. Egy mérkőzés, egy ellenfél, a nagy rivális Vasas vár a csabai lányokra. Az idei szezon mindhárom mérkőzését a BRSE nyerte, de ez a csata ettől függetlenül teljesen nyílt, hiszen egy kupadöntő ahogyan azt mindenki érzi, kicsit más. Mégis ha végignézzük a csabai arcokat, az edzés előtt, alatt, és után a lányokat, a stábot, tudjuk, érezzük, hogy nyerni fogunk, s hazahozzuk a kupát. mert, megérdemeljük, mert megdolgoztunk érte, és mert igazi csapatként együtt, egymásért harcolunk majd. Hajrá BRSE! Mindenki Érdre!
 
A főszereplők így látják:

 

Sasa Nedeljkovic: Mentálisan, fizikálisan és taktikailag is készen állunk a pénteki mérkőzésre. Nagyon éhesek vagyunk a sikerre, mint a farkasok. És úgy is fogunk harcolni! Idén már sok ehhez hasonló mérkőzést játszottunk le. A legszebb az benne, hogy még mindig minden alkalommal bizonyítani akarunk. Augusztus óta építkezünk, és újra készen állunk 101%-ot nyújtsunk. Rengeteg BRSE szurkoló lesz ott, akik külön energiát adnak a csapatnak, és biztos vagyok benne, hogy óriási hangulatot teremtenek az érdi csarnokban.  

Soós Nikolett: Történelmi esemény lesz a Magyar Kupa döntő az egyesületünk életében. Megéltünk már a péntekihez hasonló parázs hangulatú csatákat, így nem gondolom, hogy bárkinek gondot okozhat ez a fajta légkör. Mivel egy mérkőzésen dől el az aranyérem sorsa, így a pillanatnyi forma fog dönteni. Maximálisan felkészültünk fizikálisan is és mentálisan is. Mindannyian tudjuk, hogy mennyit jelentene ez az érem a Klub és a Város számára is, ezért mindent megteszünk, hogy hazahozzuk azt Békéscsabára!

Fábián Fanny: Nagyon várom már a pénteki meccset. Örülök, hogy bejutottunk a kupadöntőbe és remélem sikerül elhódítanunk a Vasastól a serleget. A hangulattal nem lesz probléma! Bízom benne, hogy minél többen eljönnek Érdre és a Csabai szívért szurkolnak! Hajrá Mi!

Sarah Clement: Nagyon hálás vagyok a nézőknek és mindenkinek, akik segítetek Nekünk abban, hogy idáig eljutottunk! Biztos vagyok benne, hogy nagy harc lesz! Jól fogunk játszani, hiszen felkészülünk Szasával. Remélem, hogy játékunk újra együtt lesz, mint az elmúlt hónapokban.

Tatjana Matic: A MEVZA mérkőzések után elkezdtünk a csapattal egy rövid, speciális felkészülést a Magyar Kupára. Sokat dolgoztunk fizikálisan, mentálisan. Készen állunk, hogy pénteken befejezzük munkánkat! Nagyon izgatott vagyok, mert eddig csak ezüstérmeim vannak otthon a vitrinemben, de eljött az idő, hogy arany érmekkel is megtöltsem, amire nagyszerű lehetőség lesz a pénteki finálé! Biztos vagyok benne, hogy sokan szurkolnak majd értünk! Hajrá BRSE!

Kierra Holst: Nagyon izgatott vagyok, hiszen ez lesz az első kupadöntőm. Ez egy nagyszerű lehetőség, már alig várom, hogy átélhessem a lányokkal sportkarrierük egyik legszebb momentumát.

Molcsányi Rita: Különleges lesz számunkra ez a pénteki mérkőzés, hiszen a Csaba nem játszhatott még eddig a kupadöntőben. Úgy érzem, nagyon jó formában vagyunk és teljesen felkészültünk a fináléra. Idén már háromszor le tudtuk győzni Vasast, de ez nem ringatja el a csapatot. Remélem, nagyon sokan kísérnek el Bennünket és közösen újra történelmet tudunk írni!

Korniss Ildikó: Nagyon várjuk már a meccset. Úgy érzem, hogy Szasa kellően felkészített bennünket. Keményen dolgoztunk, és hiszem, hogy ennek a kemény munkának meg lesz a jutalma. A hangulat napról napra fokozódik. Bízom benne, hogy ez pénteken a szurkolók segítségével eléri a tetőpontot.

Szpin Renáta: Kemény edzésekkel és egy szabadkai túrával hangolódunk a kupadöntőre. Mindenki érzi, hogy ez egy másfajta mérkőzés lesz, mint az eddigiek. Nagyon együtt van a csapat. Nagyszerűen felkészültünk a Vasasból. Szurkolóink segítségével sikerülhet valóra váltani álmunkat.

Nagy Viktória: A Vasas nem az első kupadöntőjére készül velünk ellentétben. Ez azonban Bennünket nem befolyásol semmiben, hiszen kőkemény munkával készültünk a pénteki mérkőzésre. Sok győzelemmel és egy kemény szerbiai edzőmérkőzéssel hangolódtunk a fináléra. Rengeteg szurkoló segíti majd csapatunkat a célunk eléréséhez.

Bodnár Dorottya: Személy szerint nagyon várom már a döntőt. Minden idegszálunkkal csak a pénteki meccsre koncentrálunk és ezerrel készülünk a Vasas ellen fizikálisan és mentálisan is. Játszottunk már párszor ellenük, így tudjuk mi vár ránk. Nekünk csak a saját játékunkat kell játszani és a megbeszélt taktikát figyelemmel és nagy koncentrációval végrehajtani. Minden esélyünk meg van a kupa elhódítására, és hiszek abban is, hogy sokan elkísérnek Bennünket, és elérjük azt miért annyit dolgoztunk.

Tálas Zsuzsanna: A Magyar Kupa döntőnek mindig van egy sajátos hangulata. Ez Nekem már az ötödik lesz, ami számomra egy fontos szám, éppen ezért is győzelemmel szeretnék lejönni a pályáról a Vasas ellen. Hatalmas energiákat mozgat meg bennem ez a mérkőzés, hiszen az ellenfél a volt csapatom lesz, amely ellen meg szeretném mutatni, hogy jobbak vagyunk Náluk. Az elmúlt három győztes meccsből, ha le tudjuk vonni a tanúságokat, és ezeket kijavítjuk, meg tudjuk szerezni a végső győzelmet.

Szakmáry Gréta: Teljes erőbedobással készülünk a pénteki mérkőzésre, mind mentálisan, mind fizikálisan. Az ellenfelet nagyon jól ismerjük, azt viszont nem tudjuk milyen felállásban fognak játszani a döntő mérkőzésen, de minden eshetőségre felkészülünk. Nem kételkedem, hogy egy nagyon jó hangulatú, lelkes szurkolókkal teli csarnokba fogunk játszani! Győzni megyünk!

Galléria

Új hozzászólás