Környezetvédelmi együttműködési megállapodás

Az ALFÖLDVÍZ Zrt. és a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület közötti együttműködés azt az üzenetet közvetíti, hogy a környezetünk és az ivóvizünk egy olyan alapvető érték, amit fontos, hogy a mindennapjainkban óvjunk, védjünk és odafigyeljünk rá. Az hogy ezt az üzenetet az egyesülettel közösen hirdetik, Dr. Csák Gyula vezérigazgató szerint egy kitüntetett lehetőség.

A sajtótájékoztatón bejelentettek egy további együttműködést is. Baran Ádám, a sportegyesület elnöke elmondta, hogy a klub továbbra is igyekszik részt venni a cég által tervezett kampányokban.

A sportolók a mindennapokban igyekeznek a klub által biztosított kerékpárokkal közlekedni, hogy ezzel is óvják a környezetet. Tálas Zsuzsannának, a csapat feladójának fontos az energiatudatos élet és a szemét szelektíven való gyűjtése.

Az óvodás és általános iskolás korosztály számára egy rajzpályázatot is hirdetnek „Hogyan véded környezetedet?” címmel. A nyeremények 600 ezer forintot tesznek ki, amit a nyertesek osztálykirándulásra költhetnek majd. Az alkotásokat április 14-én, 24 óráig lehet beküldeni.

GallériaVideó

Új hozzászólás