Gasztronómiai napot tartott a Békés Megyei Kano Judo Sportegyesület Békéscsabán, ahova több megyei város vezetőségét is meghívták, hogy megosszák egymással jövőbeni terveiket.
Gyáni János a klub vezetője úgy döntött, egy jó hangulatú disznótor keretein belül mondja el, hogy nagyobb odafigyelést érdemelne a Judo sport. Igaz, a városi vezetőségek mindig segítették az egyesületet, de úgy gondolja, fel kellene frissíteni ezt az olimpiai sportágat.
- Összefoglalva Békéscsaba és Békés Megye küzdősportjait, most talán olyan cipőbe jár, hogy egy kicsit elapadt. Fel kellene frissíteni, hogy az emberek és a szülők és a sportlétesítmények is jobban figyeljenek arra, hogy igen is a gyermekeknek szükségük van a sportokra. – mondta el Gyáni János, a Békés Megyei Kano Judo SE vezetője
Az ország más pontjairól is érkeztek az eseményre, többek között Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, akitől megtudtuk: korábban nem rendeztek még Békéscsabán ilyen napot, de számukra ez most egy olimpia előtti utolsó kikapcsolódás.