Összefogásra hívja a kis és középvállalkozókat Gyomaendrőd polgármestere, Toldi Balázs. Már harmadik alkalommal rendezték meg azt a fórumot, aminek keretein belül bárki hasznos információkat kaphatott az igénybe vehető támogatásokról.
Gyomaendrőd Város Önkormányzata a „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című projekt megvalósítójaként harmadik alkalommal rendezett tájékoztató fórumot a lakosság számára.
- Igazából itt most egy picit a közigazgatás szeretnénk a helyi településen, illetve a környékben működő vállalkozóknak, mezőgazdasági vállalkozóknak, egyéb vállalkozónak. Igazából államtitkár úr a vidékfejlesztési programról fog tájékoztatót tartani, hiszen ez egy aktuális kérdéskör most jelen pillanatban Gyomaendrődön. Hiszen Gyomaendrőd egy vidéki település sok kérdéssel, remélhetőleg államtitkár úr tud ezekre válaszolni. - Toldi Balázs, a Gyomaendrőd Város Önkormányzatának polgármestere