„Toleranciát az éveknek” címmel szervezett idősek közlekedésbiztonságának javítását célzó előadás-sorozatot a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság. A szakemberek Orosházán, Gyomaendrődön, Dobozon és Sarkadon várták az érdeklődőket.
A szakemberek interaktív előadásokon mutatták be a közlekedés szabályait, a leggyakrabban előforduló veszélyhelyzeteket. Fontos, hogy az idősek tegyenek saját biztonságukért, frissítsék fel közlekedési ismereteiket. Békés megyében az elmúlt év folyamán a legtöbb baleset az elsőbbségadás meg nem adásából keletkezett.
A sarkadi előadáson Benkő Mihály, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatalának osztályvezetője ismertette az idősek balesetmentes közlekedését elősegítő tanácsait, emellett pedig a megjelenteknek láthatósági mellényeket is kiosztottak.
A program arra is igyekszik ráirányítani a figyelmet, hogy az idősek sérülékeny résztvevői a közlekedésnek. Egy elesésnek, ütközésnek náluk súlyosabb következményei lehetnek, mint amikor fiatalabbakat ér baleset.