kupadöntő

Jó érzés ezt leírni, úgy, hogy ezúttal az aranycsata részesei lehetünk, hiszen az elmúlt években is vettünk már részt négyes döntőben, de eddig csak a bronzmérkőzések izgalmát, s hangulatát élhettük át.
 
Ezúttal az Érd Aréna 2200 főt számláló nézőtere valószínűleg megtelik, és várhatóan közel fél ezer viharsarki szimpatizáns vastapsa mellett indulhat útjára majd a labda. Egy mérkőzés, egy ellenfél, a nagy rivális Vasas vár a csabai lányokra. Az idei szezon mindhárom mérkőzését a BRSE nyerte, de ez a csata ettől függetlenül teljesen nyílt, hiszen egy kupadöntő ahogyan azt mindenki érzi, kicsit más. Mégis ha végignézzük a csabai arcokat, az edzés előtt, alatt, és után a lányokat, a stábot, tudjuk, érezzük, hogy nyerni fogunk, s hazahozzuk a kupát. mert, megérdemeljük, mert megdolgoztunk érte, és mert igazi csapatként együtt, egymásért harcolunk majd. Hajrá BRSE! Mindenki Érdre!
 
A főszereplők így látják:

 

A Mezőkovácsháza és a Kondoros vívja az idei finálét.

Már minden szinten befejeződött a bajnokság, mégis izgalmas labdarúgó-mérkőzésre kerül sor pénteken, hiszen hosszú menetelés után a Mezőkovácsházi TE, a megyei II. osztály bajnoka és a Kondorosi TE, a megyei I. osztályú bajnokság ezüstérmese jutott be a fináléba. Kettejük összecsapását, a Magyar Kupa Békés megyei bajnoka címet egy mérkőzésen döntik el. A találkozót június 13-án, pénteken rendezik. A mérkőzésnek az Előre Kórház utcai stadionja ad otthont, ahol a kezdő sípszó 17.45-kor harsan fel.

Érdekesnek ígérkező előmérkőzés vezeti fel a kupadöntőt. Itt a Békés megyei női válogatott vendége lesz a román I. osztályban szereplő CFR Timisoara együttese. A temesváriak elleni találkozót ugyancsak a Békéscsaba 1912 Előre bázisán, Kórház utcai stadionban rendezik meg 15.30-tól.